Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 1. szakasz. 4,1-5,14. Hódolat Isten és a Bárány előtt a mennyei istentiszte-letben
4 hogy azon „ült Valaki". Királyok és bírák funkcióikat ülve teljesítik: Isten is „ül" a trónján, mert ez a kifejezés jelképezi örökkévaló uralmát és megfellebbezhetetlen bírói ítéletét. Az a körülmény, hogy János ebben és hasonló összefüggésekben következetesen kerüli Isten említését, bizonyára közrejátszik az a késői zsidóságban megfigyelhető törekvés, hogy Isten nevét ne mondják ki. De itt többről van szó, mint a zsidóság alapjában véve babonás félelméről Isten nevének kiejtése tekintetében. János kifejezésmódja érzékeltetni igyekszik Isten kimondhatatlan fenségét (,,maiestas"-át), amely emberi szavakkal kifejezhetetlen és értelmünk számára felfoghatatlan. Ezért írja körül „Azt, Aki a trónon ül", oly módon, hogy csak „megjelenésének" megnyilatkozására utal. Ezt pedig csak fényjelenségekkel tudja hasonlatszerűen érzékeltetni: „megjelenésére" vagy úgy is mondhatnánk: „látó érzékünk számára" „hasonló .. .". A fényjelenséget két drágakő csillogásával írja körül. A „jáspis", melyet első helyen említ, aligha azonos a ma jáspisnak nevezett átlátszatlan féldrágakővel, talán inkább az áttetsző, sokszínű fényjátékban ragyogó gyémánt értendő rajta (21,19). A „karneol" (a görög szövegben lelőhelyéről „szardion"-nak nevezett drágakő) részben sárgásán, részben vörösesen ragyog (lehet, hogy rubint kell értenünk, 21,20). Végül a trónt körülvevő fénykoszorú („aureola") a smaragd zöldszínű fényében ragyog. Mindez egyesítve az olvasónak azt emeli ki, hogy Isten teljes és tökéletes — minden emberi, teremtményi formától élesen elváló, emberi fogalmakkal egyáltalán fel sem fogható — „világosság": „Az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség" (1. Jn. 1,5) —, a Jel. körülírása ezt szemlélteti érzékelhető színek hasonlatát híva segítségül. A szentély közepén helyet foglaló trónt háromszoros „kör" veszi körül. A legkülső ezek közül huszonnégy kisebb trón. Rajtuk a „huszonnégy vén fehérbe öltözve, fejükön aranykoronával". Az írásmagyarázat története folyamán nagyon sokféle elgondolással próbálták értelmezni, hogy kiket akart János az Isten trónja körül ülő huszonnégy vénnel megjelölni. Egyik legismertebb ilyen értelmezés, hogy a huszonnégy vén az Ószövetségből a tizenkét pátriárkát és az Üjszövetségből a tizenkét apostolt jelöli meg. De ez ellen az értelmezés ellen nemcsak az a körülmény szól, hogy semmiféle támpont sincs rá a szövegben, hanem még inkább az, hogy ezek a vének nem tartoznak a megdicsőültek, vagy más szóval az üdvözültek közé, tehát nem emberi lények, hanem Isten mennyei seregeinek a tagjai, amint ezt pl. 4,10; 5,5 stb. is tanúsítja. Mivel itt a mennyei istentiszteletről van szó, és a huszonnégy vén vezeti dicsőítő énekével az istentiszteleti hódolatot Isten előtt, azért legvalószínűbbnek az az értelmezés látszik, amely arra utal, hogy egykor a jeruzsálemi templomban a papok és léviták 24-24 osztályra voltak beosztva (1. Krón. 24,5 kk.; 25,1 kk.), amelyek hétről hétre váltakozva végezték a templomban a szent szolgálatot. A huszonnégy vén talán ezeknek a papi osztályoknak az ős- és előképe. Ezért vezetik ők a mennyei istentiszteletet és tűnnek fel a Jel.-ben, valahányszor a mennyei istentisztelet egy-egy mozzanatáról van szó. ök fejezik ki a teremtett világ hódolatát Isten előtt (4,10), dicsérő énekeket énekelnek (4,11; 5,9; 11,17; 19,4), kísérik az istentiszteletet hárfájukon zenével és énekkel, valamint készenlétben 78
