Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 1. szakasz. 4,1-5,14. Hódolat Isten és a Bárány előtt a mennyei istentiszte-letben

II. rész 1. szakasz 4,1-5,14. Hódolat Isten és a Bárány előtt a mennyei istentiszteletben A 4. és 5. fejezet szorosan összetartozik és a Jel. könyvének döntő tartalmát alkotó látomásokat készíti elő. A megelőző fejezetekben a kisázsiai gyülekezetekhez intézett üzenetek azt láttatják meg az olvasóval, „ami [most] van". A 6. fejezettől fogva annak leírása következik, „ami ezután fog megtörténni". De a következő két fejezet nemcsak ennek előkészítésére szolgál és így sokkal több is mint valamiféle átmenet a könyv szerkezeti felépítésében. Ez a két fejezet a 6. fejezettől következő látomásoknak a központi eredőhelyét állítja elénk s ezért a Jel. elbeszélése ismételten visszautal rá (7,11; 11,16; 12,5; 14,3; 19,3; 20,11; 21,5). Itt, Isten trónjánál és a Báránynál, aki a hét pecséttel lezárt könyvet tartja a kezében, van minden földi történés döntő középpontja, mozgatója, egyedül itt oldódik meg a történelem különben összevissza kuszasága, itt világosodik meg annak alapértelme akkor is, ha korlátolt emberi belátásnak a részletek jelentőségét nem is tudja felfogni. A két következő fejezet jelképszerű „színhelye" — amennyiben „helyről" egyáltalán beszélni lehet —, a mennyei szentély, ahol Isten az angyalok seregétől körülvéve hozzáférhetetlen fenségben és örökkévalóságban trónol. János nem írja le a mennyei szentélyt. Kortársai királyi trónteremnek, ill. a tulajdonképpeni, nem kézzel készült templomnak tartották azt. Számukra a szövetség sátora, ill. a jeruzsálemi templom a kinyilatkoztatás alapján épített, de mégis emberalkotta utánzat, a mennyei eredetinek lemásolt képmása volt (2. Móz. 25,40; Zsid. 9,11 kk.; 9,24). Nyilván így gondolta János is. Erre mutatnak olyan nyilatkozatok, melyekben pl. az Isten trónja előtt álló „arany oltárt" (8,3; 9,13) vagy a mennyei szentélyt és benne a szövetség ládáját (11,19) említi. De a szerző számára nem a színhelyen van a hangsúly, hanem azon, „ami ezután fog történni". Erre nézve pedig alapvető, hogy „Azt, aki a trónon ül" — János csak ilyen körülírással szól Istenről —, a mennyei seregek szakadatlan hódolatban részesítik, mint az örökkévaló Teremtőt, aki mindent alkotott. Isten jobbján ott trónol a megváltó Ür Krisztus — János őt jelképesen a „Bárány"-riak mondja —, aki mint „a Juda törzséből való oroszlán" győzött. Ezért övé minden hatalom mennyen és földön (Mt. 28,18), egyedül ő képes arra, hogy megnyissa a „hét pecséttel lezárt könyvet", ö indítja el a következő fejezetekben leírt események sorozatát, ö tartja azokat kezében, ö irányítja népek és emberek sorsát. Ezért egyedül benne van és lehet gyülekezetének reménysége. A Bárány a Megváltó, 75