Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez

21 22 23 24 jelképesen, ószövetségi példa segítségével írja le. Egy asszonyról van szó, aki prófétaként lépett fel s ezért a gyülekezetben jelentős tekintélyre tett szert. Az asszonyt az üzenet „Jezábelnek" mondja. Jezábel volt Áhábnak, Izráel királyának (Kr. e. 871-852) idegen származású felesége, aki a pogány kultuszok támogatása és terjesztése miatt az ószövetségi történet egyik leghírhedettebb alakjává lett (1. Kir. 16,31; 2. Kir. 9,16-36). Ezzel a jelképes névvel nevezi meg az üzenet azt az asszonyt, akinek tevékenységét a gyülekezet „megtűri", sőt neki ellenmondás nélkül teret enged, úgyhogy az belülről ronthatja a gyülekezetet. Mint ahogy a nikolaiták, úgy „Jezábel" is „paráználkodásra és bálványáldozati hús evésére" csábít, vagyis vallási és erkölcsi szinkrétizmust hirdet. Ez a kísértés és csábítás talán azért volt különösen veszedelmes Tiatirában, mivel ott az iparosok és kereskedők különféle hivatásszervezetei szoros kapcsolatban voltak a pogány kultuszokkal. Ezek könynyen nehéz helyzetbe hozhatták keresztény tagjaikat, akik talán éppen e próféta-asszony „tanításának" hatására vettek részt olyan cselekményeken és összejöveteleken, amelyek a Krisztus-hittel ellenkeztek. Az asszonyhoz intézett felszólítás, hogy „térjen meg" vagyis hagyja abba tevékenységét és tanítását, eddig hiábavalónak bizonyult. Ezért hangzik feléje most Krisztus ítéletet bejelentő kemény szava: a „betegágy", amellyel sújtja, éppen úgy bűnének büntetése, mint az az eszkatológikus „szorongattatás", amellyel a vele „házasságtörésben" élőket, tehát munkatársait és támogatóit meglátogatja. Az ítélet pedig ezen felül „gyermekeit", tehát azokat is éri, akik engedtek csábításának, őket „halál" — talán pontosabban pestis — öli majd meg. Mindez egyúttal intő például szolgál majd „az összes gyülekezeteknek". Az idézet látóhatára ezzel a kifejezéssel túlnő a hét kisázsiai gyülekezeten és kitágul az egyházra. A büntetésből, amely a nikolaitákat, ill. „Jezábelt" és követőit sújtja, világossá válik Krisztus ítélő hatalma. Ezt az üzenetet az Ószövetségből idézetekkel írja körül, amelyek ott Isten mindenható bírói hatalmának a megjelölésére szolgálnak, de itt a megdicsőült Krisztusra vonatkoznak. Krisztus az, aki „a szíveket és veséket vizsgálja" (Zsolt. 7,10) és „megfizet kinek-kinek cselekedetei szerint" (Péld. 24,12; Rm. 2,6). Az eljövendő Emberfiának ezt a bírói hatalmát az egész Újszövetség tanúsítja (Mt. 16,27; 2. Tim. 4,14). Ennek Jel. különös nyomatékkal ad kifejezést (22,12). Az ítéletre jövő Krisztus, akinek szeme olyan, mint a lángoló tűz, belelát a nikolaiták és „Jezábel" tanításának az igazi valójába. Tudja, hogy nem az Isten, hanem a Sátán szolgálatában áll és hogy „a Sátán mélységeit", azaz mélységes titkait igyekszik megismerni. Az utóbbi kifejezés kétféleképpen érthető. Vagy azt akarja mondani, hogy ennek az eretnek irányzatnak a hívei különösen mély Isten-ismerettel dicsekedtek. Ebben az esetben az üzenet arra figyelmezteti az olvasókat, hogy „Jezábel" és tanítványai hamisan dicsekszenek Isten-ismeretükkel, mert az, amivel dicsekszenek, valójában a „Sátán mélységei". Vagy pedig arról van szó, amivel néhány későbbi gnosztikus irányzatban találkozunk, hogy ti. a nikolaiták valóban a Sátán mélységes titkainak az ismeretével dicsekedtek. Ezt nyilván olyan értelemben tették, hogy szükség van a Sátán igazi ismeretére, mert csak ez az ismeret tesz képessé arra, hogy szembe tudjunk szállni a Sátánnal és le tudjuk 66