Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,4-20. Bevezetés

Jánosnak adott megbízásról szóló elbeszélés három kisebb szakaszra tagolódik: János elragadtatására és megbízatására (9-11), János látomására (12-16) és az Emberfia-Krisztus igéjére (17-20). 9 Mint ahogyan Isten a prófétákat külön megbízással hívta el szolgálatukra (pl. Ezs. 6; Jer. 1; Ezék. 1-3), ugyanúgy kapott János is különleges megbízást könyve megírására. Nem ez a megbízás tette ugyan prófétává — a prófétálás a gyülekezetben a Szentlélek ajándékának számított (1. Kor. 12,10) és ilyen ajándékban sokan részesültek —, azonban a megbízás János prófétai küldetésének mégis sajátos irányt szabott. A szerző ismét nevével jelöli meg önmagát anélkül, hogy valamilyen jelzővel körülírná szolgálatát: ez arra a nagy tekintélyre mutat, amellyel bírt és amelynek nem volt szüksége igazolásra, de lehetővé teszi azt is, hogy kifejezésre jusson testvéri egybetartozása a gyülekezettel. Ez a testvéri kapcsolat mutatkozik meg abban, hogy részestársa mindannak, amit a gyülekezet Krisztus által vezettetve átél és tapasztal. „Jézusban" — azaz a Jézus Krisztussal a keresztség, az úrvacsora és az evangélium igéje által létesített közösségben — János éppen úgy részesedik a gyülekezet örömében és megpróbáltatásaiban, mint maga a gyülekezet és annak minden tagja. Ezek közül János hármat emel ki. A „szorongattatásokat," az eszkatológikus idők megpróbáltatásait és az üldöztetéseket. A „királyság" (1,6), vagyis „Isten királysága", Isten királyi uralma, amely a gyülekezet életében, pontosabban a Krisztussal való életközösségben valósul, de azért soha sem veszíti el reménység-jellegét: a bűn és gyarlóság miatt földi létünkben soha sem teljesedik ki. Ezért várjuk, hogy Isten egykor úgy szabadítja fel gyülekezetét a bűn és romlandóság rabságából, hogy teljesen és minden gyarlóságot levetkőzve örömmel és hálaadással egyedül neki szolgálhat majd. Mivel pedig a gyülekezet csak sok szorongattatáson keresztül mehet be Isten királyságába (Csel. 14,22), azért olyan döntő jelentőségű az „állhatatosság", mellyel ragaszkodik Urához, kitart mellette a szorongattatások idején és vágyakozó reménységgel tekint Isten királysága végső megvalósulása felé. Ezért az állhatatosság itt „állhatatos várás". A gyülekezetekkel, melyekhez írása szól, János közli, hogy Patmos szigetén volt: ez a kis sziklasziget Kisázsia partja előtt fekszik az Égei tengerben s az ún. Sporádok szigetcsoportjához tartozik. A római császárok idején büntető szigetül használták és „száműzötteket" — ma úgy mondhatnánk: „internáltakat" — helyeztek el rajta. Ide vitték — valószínűleg a közeli Efezusból — Jánost „Isten igéje és a Jézusról való tanúságtétel miatt". Talán nem is anynyira a gyülekezetben végzett szolgálatával, mint inkább az evangélium hirdetésével a pogányok közt hívta ki maga ellen a római hatóságokat, melyek Patmos szigetére száműzték: a Jel. keletkezési ideje — Domitianus császár kora — ismeretes arról, hogy akkor a császárnak istenségként való tiszteletét a hatóságok minden rendelkezésükre álló eszközzel szorgalmazták. Ebben lehetett az oka a János elleni eljárásnak is. Különben a mondat fogalmazása lehetővé teszi azt az értelmezést is, hogy amikor a szerző ezt a mondatot leírta, már megszabadult a fogságból. 10 Itt, Patmos szigetén egy vasárnapon részesült János abban a kinyilatkoztatásban, amelyet írásában közölt a gyülekezettel. Hogy az első keresztények 48