Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,4-20. Bevezetés
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 meg megtérésre hívó szavát. Ez a mondat tehát egyúttal a későbbi, ítéletet hirdető látomások vezérszólamát szólaltatja meg. A Krisztus jövetelére vonatkozó prófécia igaz voltát maga Isten erősíti meg igéjével. „Én vagyok", — hangzik 2. Móz. 3,14 értelmében a gyülekezet felé és mint a már ismert körülírás (1,4), ez is Isten örökkévaló fenségét nyilatkoztatja ki. János kortársai számára ezt foghatóbbá teszi a görög-zsidó számszimbolikából származó kifejezés: „az Alfa és az Omega". A görög ábécének ez az első és utolsó betűje átfogja annak mind a 24 betűjét és így a teljesség jelképévé válik. „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincsen Isten!" — hangzik a prófétai kinyilatkoztatásban (Ezs. 44,6; 48,12; 41,4). Istennek ezt a mindent átfogó, örökkévaló hatalmát és fenségét jelképezi az „Alfa és Omega" megjelölés is: ő a teremtő és a befejező vég, aki végső tökéletességre viszi, amit alkotott (21,6). Ezért ő — egy másik ugyancsak a görög Ószövetségből (Ámós 3,13; 4,13 [LXX]) származó megjelöléssel — a Mindenható (pantokratór): „az Ür ő, a Seregek Istene az ő neve". Isten mindent átfogó, örökkévaló hatalmának ez a kinyilatkoztatása ezen a helyen annak megerősítéséül szolgál, hogy az Emberfia-Krisztus jön és véghezviszi az Istentől rábízott művet. Mint e két vers kinyilatkoztatási igéjében, úgy tartozik Isten és Krisztus az egész Jel.-ben — mint egyébként az Újszövetségben általában — szoros egységbe. Ezért vonatkoztatja János egyebek közt pl. az „Alfa és Omega" megjelölést is (22,13; vö. 1,17; 2,8) Krisztusra. 1,9-20. A Jánosnak adott prófétai megbízás Én, János, testvéretek, aki osztozom veletek a szorongattatásban, a királyságban és a Jézusra való állhatatos várásban, Patmos szigetén voltam Isten igéje és a Jézusról való tanúságtétel miatt. / Egyik vasárnap a Lélek által elragadtatásba estem és mögöttem trombitáéhoz hasonló hangos szót hallottam, / amely így szólt: írd meg könyvben, amit látsz és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamumba, Tiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. / Ekkor megfordultam, hogy lássam miféle hang az, amely hozzám szólt. Megfordulva hét arany gyertyatartót láttam, / a gyertyatartók közt pedig Emberfiához hasonlót bokáig érő ruhába öltözve, mellén aranyövvel övezve. / Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme pedig mint a tűzláng. / Lábai hasonlítottak a kemencébe izzó aranyérchez, hangja olyan volt, mint nagy vízesés zúgása. / Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű, éles kard jött ki, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejével fénylő nap. Mikor megláttam lába elé estem, akár a halott. De ő megérintett jobbjával és így szólt: Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó / és az Élő. Halott voltam, de íme, élek örökkön örökké! Birtokomban vannak a halál és a halottak birodalmának kulcsai. / Írd meg tehát, amit láttál, azt is, ami [most] van és ami ezután fog megtörténni. 1 Ez a titkos értelme a hét csillagnak, amelyet jobbomban láttál, és a hét gyertyatartó ezt jelenti: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet. 47
