Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,4-20. Bevezetés

1,7-8. Az alapvető prófétai ige 7 íme, jön a felhők között és minden szem látja majd, azok is, akik keresztülszúrták. Akkor majd jajveszékelnek fölötte a föld összes nemzetségei. Igen, ámen. 8 Én vagyok az Alfa és az Omega, — ezt mondja az Űr Isten, Az, „aki van, volt és eljövendő", a Mindenható. Két prófétai ige vezeti át az olvasót a könyv tulajdonképpeni mondanivalójához. Helyzetüket és jelentésüket az összefüggésben akkor értjük meg legjobban, ha úgy vesszük őket, mint az istentisztelet kezdetén felhangzó prófétai igét, amely az egész istentisztelet alaphangját üti meg. Ez a kettős prófétai ige ti. az egész Jel. alapvető, összefoglalt tartalmát, mintegy a mű vezérszólamát szólaltatja meg. Az első igében Krisztusra vonatkozó hitvallásszerű prófétai szózat hirdeti meg a gyülekezet felé a közeli parúziát. A hitvallásszerű igére felel a gyülekezet liturgikus „igen"-nel és „ámen"-nel. A második igében maga az Ür Isten szólal meg felelve a gyülekezet vallástételére és ünnepélyesen megerősítve a Krisztus eljövetelére vonatkozó igét. 7 Az első prófétai ige Krisztus ítéletre jövetelét, a parúziát hirdeti meg. A szerző ezt a prófétai ígéretet két ószövetségi igébe, — Dán. 7,13 és Zak. 12,10 mondataiba — öltözteti. Az első az Emberfia ítéletre jöveteléről, a második arról szól, hogy Jeruzsálem lakosai megtérve megsiratják azt, akit igaz létére ártatlanul gyilkoltak meg. A két ószövetségi prófécia összekapcsolását már Jézus eszkatológiai beszédében (Mt. 24,30) megtaláljuk, úgyhogy itt, 1,7-ben tulajdonképpen az Emberfia eszkatológikus jelének feltűnésére vonatkozó ígéret szólal meg, de már nem tisztára a jövőbe tekintő ígéretként, hanem mint olyan, amelynek beteljesedését („jön") a gyülekezet felismeri és istentiszteletében hitvallásszerűen vallja. Jézus mint a megígért Messiás a Dániel által megjövendölt Emberfia alakjában jön el, noha a szövegből ez a megjelölés itt hiányzik. De — mint igehirdetésében is — az isteni dicsőségben eljövendő Emberfia képe itt is kapcsolódik szenvedésének és halálának képzetével. Erre utal a Zak. 12,10-ből vett idézet („keresztülszúrták"). A csúfos kereszthalált szenvedett Emberfiának dicsőséges eljövetele a Jel. alaptémája. Ezt hirdeti, erre tekint feszült várakozással és ezt tanúsítja a János próféciáját hallgató gyülekezet. Ebben rejlik a jellegzetes különbség Mt. 24,30-al szemben. Ott az Emberfia a jövőbe mutató reménység. Itt János azt írja: „jön", „útban van". Ezt nemcsak abban az értelemben mondja, hogy a gyülekezettel együtt maga is telve van az eszkatológikus reménység közeli beteljesedésének bizonyosságával (1,3), hanem úgy is érti, hogy a megdicsőült Ür „jön", sőt máris jelen van a gyülekezetben prófétai igéje és az úrvacsora által. De az Emberfia-Krisztus jövetele ítélet is. Nemcsak a gyülekezet várja őt, hanem kénytelenek lesznek tudomásul venni érkezését, sőt meglátni őt a népek is, éspedig azok is, akik őt, mint ártatlant halálra adták, „keresztülszúrták". Kénytelenek lesznek meglátni azok, akiknek minden támadása a gyülekezet ellen kudarcba fullad. Kénytelenek lesznek meglátni és önmagukat siratni azok, akik nem fogadták 46