Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,1-3. A cím
színűleg ebben az időszakban keletkezett. Ha tehát a Jánosnak adott kinyilatkoztatás alaptartalma az, „aminek hamarosan meg kell történnie", akkor ebben tükröződik üldözéses idők feszült várakozása és az előretekintő reménykedés, hogy Isten hamarosan nyíltan is megtöri a világban tomboló sátáni hatalmakat, elhozza Krisztus dicsőséges eljövetelét és ezzel együtt saját jó és kegyelmes királyi uralmának végleges diadalát. Akármilyen feszült is azonban a szerzőnél ez az eszkatológikus-apokaliptikus várakozás, az mégsem válik rajongássá, hanem megmarad Jézus evangéliumának keretei közt. Ez vonatkozik arra, hogy Jel. sem enged meg semmiféle számítgatást a jövendő eseményeire, főként pedig Krisztus eljövetelének időpontjára, a parúziára, vonatkozólag: Mk. 13,32 a Jel.-ben foglalt várakozásra is érvényes. Jézus Krisztus a Jel.-ben foglalt kinyilatkoztatást „szolgáinak" mutatta meg. Isten „szolgái" az Ószövetségben Mózes (Zsolt. 105,26) és a próféták (Ám. 3,7), azok, akiket Isten kiválasztott a szolgálatra és elhívott. Különös értelemben nevezi magát az Újszövetségben Krisztus szolgájának Pál apostol (Rm. 1,1). Itt, valamint még néhány helyen a Jel. szerzője a keresztényeket jelöli meg e szóval (2,20; 7,3; 10,7; 19,2.5; 22,3.6) azért, mert őket Isten maga pecsételte el és nekik adta kinyilatkoztatását. A bevezető szakasz ezenfelül kiemelkedő módon Jánost jelöli meg úgy, mint „Krisztus szolgáját", mert vele Krisztus „elküldve angyalát" közölte a kinyilatkoztatást. A kinyilatkoztatás tehát Istentől ered, Jézus Krisztus kapta azt és ő közölte azt angyalán keresztül Jánossal. Isten, Krisztus és az ő angyala együtt és egyképpen biztosítékul szolgálnak a kinyilatkoztatás igaz voltáért. Amikor a szerző külön is kiemeli az angyal közvetítésével végbement közvetítést, gondolnunk kell arra, hogy a következő prófétai látomások során ismételten vezeti angyal Jánost és értelmezi neki a látomások képeit. 2 János, akinek Krisztus megmutatja a kinyilatkoztatás képeit, nem nevezi meg magát közelebbről. Ez arra vall, hogy a gyülekezet körében nagyon ismert és nagytekintélyű személy lehetett. Csak annyit mond, hogy az előttünk lévő iratban tanúsítja Isten hozzá szóló igéjét, éspedig azt, amelyet maga Jézus Krisztus tanúsított. Érthetőbbé válik ez a mondat, ha kissé körülírjuk: János tanúként hirdeti a gyülekezeteknek Istennek a kinyilatkoztatásban adott igéjét, tehát mindazt, amit irata magában foglal, éspedig úgy, amint azt maga Jézus Krisztus tanúsítja. János ebben az iratban nem saját elképzeléseit, mégcsak nem is Krisztus-hitéből fakadó meggyőződését adja elő látomások alakjában, hanem szigorú értelemben isteni kinyilatkoztatást tár olvasói elé. Ez ad írásának a gyülekezetek előtt különleges tekintélyt. A Jel. könyvének ezzel a címszerű néhány sorával egybecseng a befejezés (22,6-21). A cím és a befejezés szilárd egységbe foglalja az egész iratot. 3 A címet ún. makarizmus („boldogmondás") zárja le. „Boldogoknak" az Újszövetség azokat mondja, akik Isten által adott üdvösségben részesülnek. János azokat mondja boldognak, akik az iratában foglalt prófécia igéit az istentiszteleten felolvassák, de azokat is, akik a benne foglaltakat hallgatják és „megtartják", vagyis úgy vésik szívükbe, hogy életüket e próféciának megfelelően alakítják. Mindezt János azzal okolja meg, hogy „az idő közel" 40
