Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,1-3. A cím

Isten örökkévaló Igéje lett emberré. Krisztusban Isten atyai szíve a szeretet áldozatával hajol le a tőle elfordult és ellene lázadó emberhez. Felkínálja neki önmagát, és elhívja a gyermeki bizalomnak abba a közösségébe, amelyből kiesett és amelynek elvesztése minden emberi bajnak és nyomorúságnak végső oka. Isten kinyilatkoztatása tehát hozzánk lehajló, nekünk embereknek önmagát felkínáló atyai szeretete s mint ilyen, cselekedet. Ezt azért kell különös hangsúllyal megállapítani, mivel a kinyilatkoztatást sokszor úgy értelmezik és jellemzik, hogy benne Isten tanítást ad önmagáról, Jézus Krisztusról, az emberről, bűnéről és mindazokról az isteni követelményekről és parancsokról, amelyeket az embernek el kell fogadnia és meg kell tartani, hogy üdvösségre jusson. A kinyilatkoztatásnak ilyen értelmezése azonban meghamisítja annak eredeti bibliai mivoltát. Mert igaz ugyan, hogy a kinyilatkoztatásban Isten úgy is szól hozzánk, mint aki közli akaratát és ezzel „tanít" is minket, de igéje is tett. Kinyilatkoztatásának alapvető jellege pedig éppen az az isteni cselekedet, mellyel az üdvtörténet folyamatát elindítja és ezen keresztül a bűne miatt tőle elszakadt embernek üdvösséget szerez. A szerző „Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának" mondja művét: benne nem saját elgondolásait, feltevéseit vagy következtetéseit, nézeteit írja le, hanem azt, amit Jézus Krisztus „nyilatkoztatott ki". A könyvben foglaltak tulajdonképpeni és végső eredete tehát magánál Istennél van. A kinyilatkoztatás alapvető tartalma pedig az, „aminek hamarosan meg kell történnie". Ez a fordulat Dán. 2,28-ból származik: ott Nabukodonozor álmáról van szó, amelyet Dániel értelmez a királynak. Arra figyelmezteti, hogy van Isten a mennyben, aki a titkokat feltárja, Nabukodonozorral pedig álomban közölte, „mi történik az utolsó napokban". Amikor János ezzel a Dán. 2,28-ból vett fordulattal jelöli meg a Jézus Krisztustól vett kinyilatkoztatás alaptartalmát, akkor mindenekelőtt arra emlékezteti olvasóit, hogy az egymás után következő események vagy más szóval a történelem folyása nem a vak véletlenek, hősies vagy gonosz emberi cselekedetek sorozata. De a népek és a világ története nem is sorsszerű törvények hatásából adódó végzet és az emberi akarattól, emberi cselekedetektől függetlenülő, ill. azokat törvényszerűen magába felvevő eseményláncolatok áttekinthetetlen szövevénye, hanem Isten vezetésének, embereket és sorsokat formáló irányításának színtere. „Van Isten a menyben", aki kezében tartja nemcsak egyes emberek életsorsát, hanem a népek történetének, a világ eseményeinek a fordulatait is, irányítja azokat és főként: érvényre juttatja azokban akaratát. Ez nem úgy megy végbe, hogy az az ember számára akármelyik ponton simán áttekinthető volna, ha annak törvényszerűségeit kiismerte. A törvényszerűségek szemünk és értelmünk számára áttekinthetetlen szövevénnyé válnak s olyan mélyen futnak, mint a fa gyökérzete, mely a talaj felszíne alatt ágazik el és áttekinthetetlen marad, míg a fát ki nem vágjuk, gyökérzetét pedig ki nem ássuk. Isten felfed azonban valamit prófétái által világkormányzásának titkaiból: „feltárja a titkokat". Dániel látomásai arra vonatkoznak: „mi történik az utolsó napokban". János átveszi ezt a kifejezési formát annak tudatában, hogy amit látomásaiban átélt, az éppen ezekre az „utolsó napokra" vonatkozik: amiről Dániel prófétált, az akkor teljesedik be, amikor megvalósul, 38