Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének kinyilatkoztatás-igénye

feltáruló csodálatos nagyszerűsége pedig éppen úgy, mint a történelem folyamán mutatkozó nagyszerű emberi teljesítmények, az emberi értelem és akarat vívmányai, Isten teremtésbeli ajándékának gyümölcsei. Ezek arra akarnak indítani, hogy az ember és vele a népek sokasága kapcsolódjék bele a mennyei és földi gyülekezet Isten királyi fenségét, örökkévaló hatalmát, jóságát és felfoghatatlan kegyelmét, végtelen nagyságát dicsőítő himnuszába (pl. Jel. 11,15-18; 19,1-8). Másfelől azonban a Jel. arra is figyelmezteti a gyülekezetet, hogy megpróbáltatások, ítéletek nem válnak „öncéllá" Isten világkormányzásában. A hét pecséttel lezárt könyv olyan értelemben van a Bárány-Krisztus kezében, hogy a világ sorsának intézésén keresztül vigye végbe a megváltás művét, mint Isten végső akaratát a világra, ill. az emberiségre vonatkozóan. Az a végső „cél", amelyre Isten a világot teremtette és amelyet az emberiség elé kitűzött, abban foglalódik össze, hogy kiteljesedjék Isten „királyi uralma", kegyelmes jóságának birodalma, ahol az Isten „letöröl minden könnyet övéinek szeméről és ahol nem lesz többé halál, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom" (Jel. 21,4). Ott az egész emberiség mint megváltottainak serege Isten és Krisztus előtt végez papi szolgálatot és osztozik Urának királyi uralmában (Jel. 1,6; 21,6). Ez az örökkévaló „cél" az egyes ember és az egész emberiség, a „népek" számára nem az immanens fejlődés, a „haladás" és az ártó hatalmak folyamatos kiiktatása által valósul meg, hanem egyedül Isten akaratából, a kegyelem által létesített megváltás által. A gonoszság ártó hatalmai olyan erősek — amint azokat Jel. 12-13 leírja —, hogy azokat az ember a legnagyobb erkölcsi és kulturális erőfeszítés segítségével sem tudja kiiktatni önmagából. Isten ítéletei azonban a megváltás szolgálatában arra valók, hogy a gonoszság ártó hatalmai végül is megsemmisüljenek és megvalósuljon Isten királysága, amelyet a Jel. könyve a „mennyei Jeruzsálem" és az „új ég és új föld" jelképeivel szemléltet. 2. A bűnbe esett ember nem szolgál Istennek, ítélet alatt van. Istentől elszakadt, sőt ellene lázadó emberi énünk bűnbe ágyazott volta és a ránk szabott ítélet pedig azt jelenti, hogy ki vagyunk szolgáltatva a gonoszság ártó hatalmának. De nemcsak ezeknek, hanem ki vagyunk szolgáltatva a természet életében munkálkodó erőknek, a történelem sorsfordulatainak és saját bűneinknek is. Mindezek pedig démonizálódhatnak vagy más szóval: úgy ejthetnek foglyul egyeseket, de nagyobb közösségeket (családokat, foglalkozási ágakat, társadalmi osztályokat stb.), sőt népeket is, hogy velük szemben tehetetlenekké válhatnak egyesek és nagyobb közösségek, sőt népek is. Még az ún. kultúrparancsnak (1. Móz. 1,28) engedelmeskedő igyekezet, az egyesek vagy népek javát szolgáló törekvések is az ősbűn, a gonoszság és az Isten elleni lázadás szolgálatára kényszerülhetnek. A démonizálódott erők nem tűrik, hogy az ember megvalósítsa teremtésbeli rendeltetését és Isten gyermekeként éljen. Csak Isten maga szabadíthat fel e hatalmak kényszere alól és vezetheti vissza az embert az istenfiúság útjára. A Jel. könyve megrázó erővel tesz tanúságot arról, hogy az ember a történelem folyamán nem „tér meg". János semmit sem tud arról, hogy a nem30