Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének kinyilatkoztatás-igénye
a látomásoknak, hogy pl. a kinyilatkoztatás által igazolt képet rajzoljon a mennyei istentiszteletről, annak helyéről és lefolyásáról, vagy akár az angyalokról és a mennyei Jeruzsálemről. Ezt annál inkább kell hangsúlyozni, mivel a zsidó apokaliptikus iratok közt van olyan, amely olvasóit a kinyilatkoztatás igényével igyekszik kioktatni, pl. az angyalokról, azok neveiről, rangjáról stb., vagy egy másik esetben a csillagokról tájékoztatja. A Jel. könyvének szerzőjétől ez teljesen távol áll. Egyes esetekben — pl. a mennyei Jeruzsálem leírásánál — világosan megmutatkozik az is, hogy a reálisként adott leírás egyes vonásai jelképes értelműek, sőt a mennyei Jeruzsálem képzete maga is jelkép Isten megváltott és megdicsőült népe számára (vö. ehhez a részletes magyarázatot). A másik mozzanat pedig, amelyet ezzel kapcsolatban hangsúlyoznunk kell, az, hogy éppen az elmondottak miatt a Jel.-ben foglalt kinyilatkoztatás üzenete és érvénye függetlenül annak az antik világképhez, annak tér- és időképzeteihez kötött kifejezései eszközeitől. A mai olvasó feladata az, hogy megkeresse a Jel. könyvének azt a mondanivalóját, amelyet a szerző természetszerűleg csak saját korának keretei közt és a rendelkezésére álló kifejezési eszközök segítségével tudott megfogalmazni. Az elmondottak különös jelentőséget kapnak éppen akkor, amikor a Jel. könyvének a történetszemléletét akarjuk megérteni. b) A zsidó apokaliptikus írók döntően járulnak hozzá a „történelem" fogalmának megalkotásához. Már az ószövetségi próféták is úgy tekintették a saját és más népek életét, mint egységes folyamatot, amelybe az egységet az Istenhez való viszony viszi bele. Ennek a felismerésnek a továbbvitele az apokaliptikus íróknál abban az értelemben jelentkezik, hogy egységbe fonódik a világ népeinek története az Istenhez való viszonyban, éspedig oly módon, hogy e történetet Isten irányítja, ő hív elő embereket és népeket, kezében tartja azok sorsát, kegyelmével vagy ítéletével belenyúl abba, időt és határokat szab neki, végül pedig az általa kijelölt cél felé vezeti azt. Ez a cél — újszövetségi kifejezéssel — Isten királysága, azaz Isten királyi uralmának kiteljesedése. Ε célt azonban az emberiség nem éri el egyenesvonalú fejlődéssel, hanem számos természeti és történeti katasztrófa (pl. földrengések, természeti csapások, ill. háborúk, zendülések, ínséges idők stb.), valamint az Istennek szolgáló és ellene lázadó hatalmak ellentétének végleges kiéleződése hátráltatja, sőt akadályozza azt. Végül bekövetkezik a kozmikus katasztrófa, a jelenlegi világkorszak (görög szóval aión) pusztulása és egy új, gonoszságmentes világkorszak (új aión) valósulása. Ε katasztrófák beletorkollanak az ítéletbe, amelyben elvesznek a gonosz hatalmak és a bűnösök, míg Isten gyermekei üdvösségben részesülnek. Ezt az apokaliptikus szemléletet tételezi fel a szinoptikus apokalipszis (Mk. 13) és Pál apostol is apokaliptikus nyilatkozataiban — anélkül azonban, hogy az említett újszövetségi szakaszok azt szolgai módon alkalmaznák. Pál apostolnál világos ti. az apokaliptikus gondolkozásmód továbbfejlődése részben az evangéliumhoz mérten, részben pedig a Krisztus által szerzett váltságnak megfelelően. 26
