Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének kinyilatkoztatás-igénye
Mindez fokozott mértékben áll a Jelenések könyvére. Benne is megtalálhatók az apokaliptikus világkép alapvonásai, de azok döntően átalakulnak. A zsidó apokaliptikusok ti. előre néznek az ítéletre, mely őket félelemmel tölti el, és várják a messiási váltságot, amely felé reménykedve tekintenek. János viszont abban a biztos tudatban ír, hogy a váltság Jézus Krisztusban már megtörtént, a feltámadott és megdicsőült Bárány-Krisztus az Atya jobbján trónol. Ezért most már Krisztusé minden hatalom mennyen és földön, ő intézi a világ sorsát és vezeti gyülekezetét, amelyé máris a „királyság" és amely Isten számára kiválasztott „papok" gyülekezete (Jel. 1,6). Krisztus váltsága és diadala alapján többé nincs kétség abban, hogy övé a végső diadal is. Ellene hiába támadnak a Sátán és csatlósai, a gonoszság hatalmai. Jelenlegi uralmuk és terrorjuk egy percig sem kerekedhetik felül, ha elérkezik Krisztus nyilvánvaló uralmának és hatalma mindenki számára látható kiteljesedésének pillanata. Addig is a népeknek és soraikban Krisztus gyülekezetének még sok megpróbáltatáson, az utolsó idők „nyomorúságain" (görögül thlipszisz) kell átesnie. Mivel János ezzel a sziklaszilárd hittel tekint a jövendőbe, azért vigasztalja, erősíti és hívja hitvalló tanúbizonyságtételre, állhatatos helytállásra a gyülekezetet. Ennek a megpróbáltatások közt kell tántoríthatatlanul ragaszkodnia Urához és a bizonyos végső diadal tudatában vállalnia a keresztet, sőt vértanúságot. Mivel Krisztus a feltámadás által legyőzte a Sátánt és annak hatalmait, azért feltámadásával betört az új aióti a látszólag töretlen jelenlegi világkorszakba. Jézus feltámadása óta utat tör magának ebbe a világunkba Isten új világa: nem érzékileg tapasztalhatóan, hanem Krisztus gyülekezetében. Bár a kisázsiai gyülekezetekhez intézett üzenetekben (2-3. fejezet) ismételten hallunk azok keresztény életének fogyatékosságairól, sőt bűneiről, a látomások során János mindig úgy ábrázolja a gyülekezetet, mint amely Isten színe előtt áll és az üdvözültek fehér ruhájában hódol előtte és szeplőtelen ártatlanságban szolgál neki. Ez az ábrázolás épp azért lehetséges, mert Krisztus feltámadásával a gyülekezet, ha hűségesen betölti küldetését, az új aión útján jár. Amilyen szoros kapcsolatot létesít az apokaliptikus gondolkodás a zsidó apokalipszisok és a Jelenések könyve között, éppen olyan döntő választóvonalat húz János krisztushite közöttük. Az Emberfia-Krisztus adja a megbízást Jánosnak látomásai leírására (1,19). Minden felett, ami azokban foglaltatik, ott ragyog annak a bizonyossága, hogy Krisztusé minden hatalom mennyen és földön (Mt. 28,18). c) Az elmondottak már tisztázták Jánosnak a Jel.-ben megnyilatkozó történetszemléletét. Ezért csak néhány mozzanatot kell még kiemelnünk, ill. röviden megvilágítanunk. Az egész Újszövetség — az evangéliumok és az apostoli iratok — az embert és népeket, azok életfolytatását és „sorsát" az Istenhez való viszonyuk szempontja alatt nézik. Nem nézik tehát az egyesnél pl. annak testi vagy szellemi képességeit és az azok által elért teljesítményeket, a népeknél pedig pl. azok katonai vagy kulturális eredményeit önmagukban, azok immanens 27
