Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Egy újonnan felfedezett evangéliumtöredék
86 hangsúlyozta. 1 6) A szerzőben tehát olyan embert kell keresni,, aki jól ismerte evangéliumainkat, azokat sokszor hallotta — nyilván istentiszteleteken — felolvasni, emlékezetébe véste az egyes történeteket s most emlékezetből reprodukálja őket. Ez a szempont érteti meg velünk az első két jelenetnek a szerkezetét is. Ezeknél először valóban nem egészen könnyű megérteni, hogy mimódon született meg a „törvénytudók"-kal folytatott vitabeszéd és a megkövezési jelenet: mindkettő János evangéliumából vett igékből, illetve reminiszcenciákból áll s első pillanatra az eredetiség benyomását kelti. Jeremias megfigyelései azonban ez esetben is kétségtelenné tették, hogy a negyedik evangéliumból bizonyos ingerszavak kiváltása által meghatározott idézeteknek gyöngysorszerű felfűzéséről van szó. 1 7) Evangéliumainktól független, vagy azoknak esetleg éppen a forrásául szolgáló hagyományt tehát hiába keresünk a felfedezett töredékekben. Ennek ellenére is sokat tanulhatunk belőlük arra nézve, hogy hogyan keletkeztek evangéliumaink. Megerősítik t. i. az evangéliumokon végzett kritikai kutató munka egyik legfontosabb felismerését. Az utolsó két évtized folyamán az ú. n. „formatörténeti" vagy helyesebben „formakritikai" vizsgálódásnak egyik legjelentősebb megállapítása az, hogy evangéliumaink elbeszélésanyaga eredetileg egyes, egymástól független elbeszélésekből, illetve elbeszéléscsoportokból állott. Ezeket az egyes elbeszéléseket vagy elbeszéléscsoportokat fűzték azután össze evangélistáink mostani evangéliumaink szerves egészévé. Ε felfedezett töredékek jellegzetesen mutatják az evangéliumi elbeszélésnek a kanonikus evangéliumok keletkezése előtti állapotát. Bell és Skeat hangsúlyozzák ugyan, hogy a töredékek nem összefüggéstelen elbeszélések gyűjteményét adják s ebben valószínűleg igazuk van. Azonban megállapítható, hogy a töredékekben foglalt elbeszélésanyag egyes történetei csak nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz: közöttük az átmenetet biztosító varratok még annyira sem szorosak, mint evangéliumainkban. Ez különösen világos a megkövezési jelenet és a bélpoklos meggyógyítása közti átmenetnél. Az „és íme" átmenet erősen emlékeztet ugyan Márk evangéliumára, az utóbbi azonban egy „ismét" vagy „azonnal" szócskával mégis csak simábbá szokta tenni az átmenetet és szorosabbá fűzi a kapcsolatot az egyes elbeszélések közt (v. ö. pl. Márk 1, 21. 23. 29; 2, 1 stb.). A töredék többi jeleneteinek az egymáshoz való kapcsolása hiányzik papiruszunkban töredékes voltánál fogva. De az elbeszélésanyag tartalma arra enged következtetni, hogy ezeknél is hasonló volt a helyzet. Ebből joggal lehet arra következtetni, hogy ennek az apokrif „evangélium"-nak a szerzője iratában nem annyira Jézus történetét folyamatosan végigkísérő elbeszélésre törekedett, mint inkább egyes Jézusról szóló elbeszélések gvüjte") „Theo!. Blätter", 1936, 41. lp. «) Id. h. 39. k. és 44. lpk.
