Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Keresztyénség és magyarság

15 3. „Magyar" keresztyénség. Amióta keresztyénség van a világon, az mindig színeződött a szerint, hogy milyen nemzetség, nép vagy faj körében vert gyökeret. Az ókorban más és más színt mutat a görög, meg a latin, azután meg a szír, az egyiptomi stb. keresztyénség. Más formát nyert a keresztyénség, amikor a germánok nagy tömegei a maguk népi jellegét kezdték érvényesíteni a latin örökséget továbbszármaztató itáliai keresztyénség mellett. Ma is megfigyelhetjük a különbséget: nemcsak felekezetek szerint mutatnak az egyházak más és más jelleget, hanem sajátos módon színeződnek népek, fajok, nemzetek szerint is. Ez áll a nemzetek feletti egységére büszke katolikus vallásra is: más a katolicizmus az olaszoknál, más a formája a spanyoloknál, franciáknál, németeknél és más nálunk, magyaroknál is. Van „magyar" keresztyénség is, persze nem elvontan, mint valami felekezetek fölött álló egyszínű „keresztyénség", hanem mint a felekezetek sajátos színeződése. Ez mindenek előtt a ténybeli valóság megállapítása. De fontos annak a meglátása, hogy a katolikus egyház nálunk sajátos magyar jelleget ölt, mondhatnánk magyar ruhát, sokszor díszruhát visel. Ez első sorban a magyar szentek tiszteletében nyilatkozik meg. Azok, akik különösen régebben szívesen hangoztatták a katolikus egyház nemzetek feletti, sőt internacionális jellegét, már a Szent Imre- és a Szent István-évek során is megtanulhatták, — ha hajlandók voltak tanulni, — hogy a katolikus egyház éppen olyan súlyt tud helyezni magyar nemzeti jellegére, mint pl. a „magyar vallás"nak nevezett reformátusság. Ha felhangzik az ének, „Hol vagy István Király", vagy a „Boldogasszony Anyánk", akkor ez a magyar katolikusok számára hívő könyörgésüknek és magyar vágyódásaiknak, reménységeiknek teljes egybeolvadását jelenti: hitük teljesen magába olvasztja magyar gondjaikat, reménységüket, vágyukat és könyörgésüket. A magyar szentek példaképe a katolikus hit erényeinek a tökéletes egybeolvadását mutatja — katolikus szemek számára — a magyar nép nemes tulajdonságaival. Azonban nem szabad mégsem felednünk két dolgot. Egyfelől azt, hogy a magyar szentek a katolikus egyház kultuszában nem magyarságuknál fogva nyertek szerepet, hanem a hangsúly teljesen azokon a mozzanatokon van, amelyek a katolikus szentek számára alapvető jelentőségűek. Tehát Szent Istvánban a katolikus egyház nem az országalapító és szervező királyt, hanem a pogányokat térítő „apostol"-t látja, Szent Imrében a katolikus szűzi erények megtestesítőjét, Szent Lászlóban pedig a középkori keresztyén lovagi eszmény kiteljesedését. Magyar színt e szentek kultuszának nem a katolikus egyház ad, hanem a magyarság, mely beléjük helyezi nemzeti reménységeinek és törekvéseinek a szimbólumát. Különösen látszik ez Szent Imrénél: rajta semmi nemzeti vonás sincs, a magyarság történeti