Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Isten királysága — az eszkatológikus szemlélet síkjában
138 nagyjelentőségű iratok legyenek is azok egyébként a keresztyén élet számára. Megkülönböztetett hely pedig annak a révén illeti meg a Szentírást, hogy abban az Isten szól hozzánk, vagy másként, hogy Isten Lelke ihlette, inspirálta azt. Mivel az írásban Isten igéjével van dolgunk, azért van szüksége a gyülekezetnek ennek az igének a tolmácsolására, közvetítésére és hirdetésére. Ez pedig akkor történik, amikor azt az írást felolvassuk, esetleg idegen nyelvre lefordítjuk, e fordításban olvassuk és felolvassuk, „tolmácsoljuk", értelmezzük és hirdetjük. Az írásmagyarázatnak a döntő kiindulópontja tehát az igehirdetés, a prédikáció. Az írásmagyarázat eredetileg sohasem tudományos érdekű művelet, hanem mindig a gyülekezet szolgálatában áll. Ezért az a kérdés: „Mit mond az írás?" sohasem irányul csak a szószerinti filológiai tartalom megállapítására, hanem egyúttal mindig az írás igényének a megszólaltatását is jelenti. Ha Isten szól, akkor ez igényének a megnyilatkozása. Az írás értelmezése tehát a tárgyi értelem megállapításán túl mindig megköveteli az írásban hozzánk szóló isteni igény elismerését az elfogadó vagy elutasító döntésben, megköveteli az írásban foglalt tartalomnak nemcsak értelemszerinti, hanem akaratunkkal való hozzájárulás formájában történő elsajátítását is. Az írásmagyarázat csak addig „teológia", tehát keresztyén hittudomány, ameddig az írásmagyarázó az íráshoz azzal a hittel közeledik, hogy benne Isten szól hozzá is, meg a gyülekezethez is, melynek tagja. Ha ez a feltétel hiányzik, akkor az írásmagyarázat megszűnik teológia lenni. Az írásnak mint Szentírásnak ezzel a hitből fakadó értelmezésével szemben a 18. század közepe óta mind jobban megerősödik egy másik szemléleti mód. Ennek a tápláló ereje a felvilágosodás a maga észvallásával, mely a vallás tartalmát az Isten, lélek és halhatatlanság „eszméi"-re korlátozta. A felvilágosodott gondolkodás számára a Biblia könyvei történeti iratok. A kutatók a bibliai iratoknál nem azoknak az „isteni", azaz inspirált jellegét vizsgálják, hanem történeti „hitelességük"-et igyekeznek bizonyítani. 1) Ennek a szempontnak az érvényesítése alakítja ki néhány évtized tudományos munkájával a mult század bibliai kritikáját. Ez hovatovább hozzászokik ahhoz, hogy a Bibliában foglalt iratokat ne úgy kezelje mint ,.szent" iratokat, hanem mint történeti dokumentumokat. Ettől fogva történeti és kritikai szempontok szerint tárgyalják a bibliai iratok szerzőségi kérdéseit, keletkezési körülményeit, az iratok egymáshoz való viszonyát, teológiai tartalmát és „felfogását". A történet-kritikai szemléletmód folytatja ugyan az írásmagyarázat munkáját, de az exegézis munkájában is új irányelveket érvényesít. A történeti szempontok által meghatározott írás-értelmezés célja nem a gyakorlati igehirdetői munka elmélyítése, az írás tartalmának, *) Ez a szempont először Michaelis János Dávid göttingeni profeszszor (megh. 1791) műveiben jelentkezik.
