Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A Biblia az Egyház könyve
107 nyeznek, hanem inkább arra szolgálnak, hogy „ne legyen mentségünk" (Róm. 1, 20; 2, 12; 3, 9.). Amit természeti kinyilatkoztatásnak nevezünk, Isten ítéletes haragja alá helyez bennünket, mivel azt nem arra használjuk, amit Isten céloz vele, t. i. az ö szolgálatát és imádatát. Sokan vannak, akik az írással szemben tudatosan hivatkoznak a természeti kinyilatkoztatásra, vagyis arra, hogy megtalálják Istent a természet csodálatos világában, népek sorsában, az emberi élet sokszor meglepő, hihetetlen sorsfordulóiban és a lelkiismeret szavában. Ezt az isten-ismeretüket szeretik szembehelyezni a bibliai kinyilatkoztatással és akárhányszor úgy vélik, hogy általa közelebb jutnak Istenhez, mint az ige segítségével. A természet nagyszerűsége inkább tölti el őket istentiszteleti hangulattal, mint a templomban hangzó Isten igéje, a Szentírásból pedig legfeljebb a nagyszerű „eszméket" vagy az erkölcsi törvény feltétlen követelésének a hangját hajlandók meghallani. Akik így gondolkodnak, nem jutnak túl a kegyes hangulatokon és a magában véve nagyon tiszteletreméltó, de legtöbbször terméketlen moralizmuson. S ami még ennél is nagyobb baj: összetévesztik a maguk formálta istenképet az Istennel, az egyetlen, valóságos Istennel. A természet és történelem világa, a bennünket lelkiismeretünkben kötelező erkölcsi törvény valóban Istenről, t. i. a valóságos, élő Istenről, nem pedig valami értelmünkkel elképzelt istenségről tesz bizonyságot. De ezt is az írás tanúsítja, mint fentebb már említettük. Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy az antik pogány világ az egyetemes kinyilatkoztatás alapján legfeljebb sejtett valamit az örökkévaló abszolutumból, de nem ismerte meg az élő, valóságos Istent. Hasonló a helyzet ma is. A modern ember önkéntelenül az írás bizonyságtételére támaszkodik, mikor úgy véli, hogy a természet és történelem világából a lelkiismeretünkbe írt törvényből megismerheti az Istent. De ha a modern ember elutasítja a Biblia Istenét, akkor áldozatául esik a saját értelme és balgatag bölcsesége által kigondolt istenségnek. Mert az, akit istenként tisztel, többé nem az élő, valóságos Isten. A Biblia csodálatos üzenete, kinyilatkoztatásának a titka éppen az, hogy az élő, a valóságos, egyetlen Isten szólal meg benne és szól hozzánk bűnös emberekhez. A Biblia nem Istenrő/ szól. Nem úgy tesz, mint a bölcselkedő ember, aki a maga többé kevésbbé bölcs és mély belátású gondolatait gyűjti csokorba vagy fejti ki rendszeres alapossággal valami pompázatos gondolatépítménnyé. A Biblia nem filozofál és nem az „isten-eszmét" fejtegeti, nem is eszményként rajzolja elénk az Istent. Ha így volna, akkor a Biblia is pusztán emberi könyv volna. A Biblia avval az igénnyel lép fel, hogy sorai közt, emberi szavain keresztül Isten szól hozzánk. Istennek „az örök időktől fogva hallgatásba burkolt titka" (Róm. 16, 25.) szólal meg az írásban. Ahogyan egy második századbeli keresztyén író, Ignatius, antio-
