Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A Biblia az Egyház könyve

106 A másik mozzanat, melyre ebben az összefüggésben figyelni kell, talán még az említettnél is veszedelmesebb, mivel még jobban átjárta az átlagos keresztyén gondolkodást. 2. Hogyan ismerhetjük meg Istent és hogyan juthatunk el Hozzá? Az embert mindig izgatta ez a kérdés, amióta csak a földön él. Keresztyén hitünk szerint azt valljuk: Istent úgy ismerjük meg, hogy kinyilatkoztatta magát. Ennek a kinyilatkoztatásnak a bizonysága a Biblia. Isten Krisztus által és Krisztusban nyilatkoztatta ki magát. Krisztusról tesz bizonyságot az írás s Krisztus által jutunk el Istenhez. Mindez azonban sok embert nem elégít ki már csak azért sem, mivel hosszú idő óta szokásossá lett, hogy az egyházban a Biblia által tanúsított kinyilatkoztatás mellett hivatkoznak az ú. n. „természeti vagy egyetemes kinyilatkoztatás"-ra, arra, hogy Isten kinyilatkoztatja magát a természet világában, a történelemben és a lelkiismeretben is. Ennek az ú. n. „természeti vagy egyetemes kinyilatkoztatás"nak a kérdését itt nem vehetjük részletes tárgyalás alá, az nem is tartozik bele ebben az összefüggésbe. De röviden mégis csak meg kell mondani a következőket. Az írás is ismételten bizonyságot tesz arról, hogy „az egek beszélik Isten dicsőségét és kezei munkáját hirdeti az égboltozat" (Zsolt. 19, 2. 5.). Pál apostol is hangsúlyozza, hogy „Isten láthatatlan valósága", t. i. „örökkévaló hatalma és isteni fensége értelmes megfigyeléssel szemlélhető a világ teremtése óta" (Róm. 1, 19—20.). De ezenfelül bizonyságot tesz Isten önmagáról oly módon is, hogy „esőt és termékeny időket" ad (Csel. 14, 17.) s hogy „a szívbe írt törvénnyel" kötelezi az embert az Ö szolgálatára (Róm. 2, 15.). Ezeknek a nyilatkozatoknak az alapján első pillanatra valóban úgy látszik, mintha lehetséges volna olyan isten-ismeret, mely az írástól függetlenül jön létre s részben természetes ismerő képességünkre, részben pedig a természeti és történeti életnek, valamint erkölcsi tudatunknak az adottságaira támaszkodik. De az elmondottaknál szeretünk megfeledkezni arról, hogy a természetről, mint Istennek Róla bizonyságot tevő művéről is a Szentírás szól. Magában véve a természet és a történelem világa nagyon sok értelmezésre ad módot. De ha a természet csodái és a történelem sorsfordulói mögött keressük az Alkotót, nem jutunk el ahhoz az Istenhez, akiről az írás tesz bizonyságot. Még kevésbbé tudunk e természetes istenismeret alapján Istennek szolgálni, holott e nélkül minden istenismeret üres elmélet: nem lehet vele semmit sem kezdeni, mivel nem teremt közösséget Isten és ember közt. Ezért mondja Pál apostol is a galatákról, hogy nem ismerték Istent, mielőtt keresztyénekké lettek (v. ö. Gal. 4, 8.). így az elméleti istenismerés lehetősége az írás világításában ködbe foszlik szét. Mert a valóságban az ember nem szolgál Istennek. Ezért a természeti és történeti világban, az erkölcsi tudatunkban meglévő adottságok nem istenismeretet és Istennel való közösséget eredmé-