Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

35 5 6 7 8 9 10 11 5.1 2 •3 reménységünket. „A reménység pedig nem szégyenül meg", hiszen Istennek irántunk tanúsított szeretete árad el szívünkben a nékünk ajándékozott Szentlélek által. Maga Krisztus még a neki rendelt időben meghalt az istentelenekért, akkor, mikor mi erőtelenek voltunk. (Pedig hiszen még az igaz emberért is alig hajlandó valaki meghalni; legfeljebb ha talán egy jó emberért szánja valaki rá magát a halálra!) Isten azonban az irántunk való szeretetét azzal mutatja meg, hogy még akkor, amikor bűnösök voltunk, meghalt értünk Krisztus. Nos tehát, mikor most megigazultunk az ö vére által, még sokkal inkább megmenekülünk Általa [Isten] haragjától. Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, Isten megbékéltetett magával Fiának halála által, menynyivel inkább üdvözít bennünket, a megbékéltetetteket az ő életével. Sőt: dicsekszünk is Istennel a mi Urunk, a Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést elnyertük. 5. vs. v. ö. Zsolt. 22, 6; 25, 3. 20. Az 5. fejezettel új szakasz kezdődik. Az apostol az előző fejezetekben Istennek a hit által kinyilatkoztatott igazságát mutatta meg. Ez az igazság egyfelől mint üdvösség, másfelől pedig mint élet és pedig mint Krisztusban megújított élet nyilatkozik meg. Ezt fejtik ki a következő fejezetek. Az eddigieknek a summáját foglalja össze Pál e szavakkal: „megigazulván hit által". A hit által máris részesei vagyunk Isten igazságának, annak ellenére, hogy majd még csak az ítéletkor teljesedik ki rajtunk Isten kegyelme. De máris „békességünk van Istennel". A bűnös ember Istennel ellenséges viszonyban van. A bűnös ember hadakozik Isten ellen, a szent Isten pedig ellenáll a bűnösnek. Ez a harc, ez az ellenállás most megszűnt. Békesség van Isten és a hit által igaznak elfogadott ember közt. Ezt a békességet nem az ember vagy valamiféle emberi teljesítmény hozta létre, hanem a mi Urunk, Jézus Krisztus. Békesség ott van, ahol Krisztus lesz úrrá az emberen, ahol az ember neki engedelmeskedik, szolgál. Krisztus által „odamenetelünk (vagy odavezettetésünk) van ehhez 2 kegyelemhez" (ahogy a szöveg szószerinti fordítása mondja). Krisztus vezet el bennünket az Atya kegyelméhez, „amelyben — a szószerinti fordítás szerint •— most állunk". A hit, és pedig a Krisztusba vetett hit révén van nyitva az út Istenhez. A hit mintegy kulcs, melynek segítségével feltárul előttünk az ajtó Isten kegyelméhez, úgyhogy az osztályrészünkké lesz, a kegyelem állapotába kerülünk. A kegyelemben mi, egykor elesett, elveszett emberek most ismét „állunk". nem vagyunk többé „elesettek". A kegyelemnek az állapota, a szabad út Istenhez, belső tartalma szerint annyi, mint békesség Istennel. A békesség pedig azoknak osztályrésze, akik megigazultak hit által. Ehhez járul a másik következménye annak, hogy Istenhez való viszonyunk újjáalakult: „dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével". 3, 27 szerint a Krisztusban szerzett váltság alapján a dicsekvés lehetetlenné vált. Itt sem emberi dicsekvésről van szó. Mert ez a dicsekvés abból a reménységből táplálkozik és arra irányul, hogy Isten dicsősége nyilvánvalóvá lesz. Akkor, ha kiteljesedik Isten váltsága, ha mindenek eltelnek az Isten békességével, eltölt majd mindent Isten dicsősége. Isten dicsősége árad el majd akkor rajtunk is, akiknek a hit révén szabad útjuk van Jézus által a kegyelemhez. Most azonban még nyomorúságok vesznek körül bennünket. De ez nem csüggeszti azokat, akik hitben járnak, sem örömüket nem veszi el. Inkább ez is dicsekvésre indítja őket. Mert a 1*