Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - I. Isten felkészíti Jézust az útra (1,1-13)

3. Jézus megkeresztelése - 1,9-11 megjelölésnek (Zsolt 2,2.6). Ennek alapján szokták Jézus látomását adopcióként magyarázni, ahol tehát Isten Jézust a Lélek által Messiássá keni fel és Fiává fogadja. Vagyis itt kezdődik Jézus Messiás volta, istenfiúsága. Lehet, hogy a Márk előtti hagyományban volt a mondatnak ilyen értelme is. Márknál azonban ennek már nincs nyoma. Nála nem Jézus istenfiúságának kezdete a kérdés, hanem nyilvánvalóvá válásának a helye (15,39). Számára Jézus istenfiúsága eleve adott. Nem ismer Jézus életében olyan stádiumot, amikor Jézus nem lett volna még Isten Fia. Ezért helytelen az adopciós magyarázat. Márk szerint Jézus látomása olyan titkos (= csak Jézusnak szóló) isteni kinyilatkoztatás, epifánia, amellyel Isten kinyilvánítja az ember-Jézus isteni méltóságát és elindítja őt földi küldetése útjára, amely a keresztre vezet. Erre utal a keverékidézet második fele. Jellemző, hogy Zsolt 2,7-ből éppen az időileg meghatározott, konkrét adoptációs formula („ma nemzettelek téged") marad el s helyébe lép az ézsaiási idézet, amely nem datálja, hanem megállapítja és aláhúzza Jézus istenfiúi rangjának páratlanságát. Ézsaiásnál eredetileg Isten „Szolgájáról" van szó (= Ebed Jahve), aki Isten akaratát engedelmesen véghezviszi. Lehetséges, hogy a „mennyei hang" tartalma eredetileg csak Ézs 42,l-re támaszkodott (vö. Mt 12,18) és a „Szolgából"- a παις = pais (= szolga, fiú) görög szó közvetítésével csak később lett „Fiú". Ehhez kapcsolódhatott azután Zsolt 2,7 tudatos használata. Ε hagyománytörténeti háttérnek persze Márknál már nincs szerepe. Az un. pais-krisztológiával nála sehol sem találkozunk. A „szeretett" és a ,gyönyörködöm" szavak ézsaiási értelme közel áll egymáshoz. Eredetileg mindegyik Izraelre vonatkozott s bennük nem az érzelmi vonás dominál, hanem a kiválasztás gondolata. Isten szövetségi szeretete csak ezt az egy népet választotta ki magának, hogy Őt szolgálja, akaratát teljesítse. A „szeretett"-nek megfelelő héber sz6,JdCHID, azt is jelenti: egyedüli, egyetlen. A keverékidézetben ez a szó is az ézsaiási háttérre utal! A „gyönyörködöm" szót így is lehetne fordítani: „téged választottalak". Ezek a szavak tehát Jézus Istenhez való viszonyának páratlanságát fejezik ki. Az „Isten Fia" megjelölést mind az Ótestamentumban, mind pogány környezetben alkalmazták, főként uralkodókra, vagy különös képességű emberekre. Jézus nem egy ezek közül! ő a „szeretett Fiú", az egyetlen, akihez nincs fogható! Ő hozza Isten végső teljességét. Végül utalnunk kell a mondat márki hangsúlyára: „Te vagy az én szeretett Fiam..." Zsolt 2,7 szórendjét („Fiam vagy te...) csak Márk változtatja meg (vö. ApCs 13,33; Zsid 1,5; 5,5). Neki éppen ez a kontraszt fontos: ez az ember az Isten Fia! A rámutatás hangsúlya nem visszafelé tekint a keresztségre, hanem előre, Jézus egész útjára, amely a keresztre visz. Amit itt Isten mond Jézusról, az visszhangzik majd a százados bizonyságtételében (15,39). 17