Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - I. Isten felkészíti Jézust az útra (1,1-13)

4. Jézus megkísértése - l,12k 4. Jézus megkísértése: 1,12k (Mt 4,1-11; Lk 4,1-13) (12) És azonnal kiQzte 5t a Lélek a pusztába. (13) És a pusztában volt negyven napig: kísértette a Sátán, vadállatokkal volt együtt, és az angyalok szolgáltak neki. Mindhárom szinoptikus tud Jézus megkísértéséről. A nagyszinoptikusok azonban Q-ból veszik anyagukat, amely lényegesen hosszabb. Márk szövege, amely rövidsége ellenére kerek egész, más hagyományra támaszkodik, s jelenlegi formáját talán maga Márk adta. Semmiképpen sem „kivonata" a Qelbeszélésnek. Nyelvi és tartalmi különbségek szólnak önállósága mellett. így pl. Márk - mint Pál is - a héber Sátán szót (= ellenfél, támadó, ellenség, vádló) használja, míg Q a görög διάβολος = diabolos-x. (= rágalmazó, vádló; a LXX is így fordítja a Sátánt). Fontos tartalmi különbség, hogy Márknál Jézus nem böjtöl. Q viszont nem szól a vadállatokról. Mint látni fogjuk, a márki változat kompozíciós szerepe is más. 12 Az ευ Ους = euthüs (= azonnal) jelzi, hogy a kísértés szorosan kapcsolódik a látomáshoz. Mindkettő ugyanabban a transcendens, isteni dimenzióban történik. Ezért a „puszta" is többet jelent, mint földrajzi helymegjelölést. Az ókori ember számára a puszta félelmes, veszedelmes hely, ahol vadállatok és démonok tanyáznak. 3Móz 16,8k szerint itt lakik Azazel, a pusztát megszemélyesítő démon (az ótestamentumi Sátán-képzet egyik változata), akinek a nagy engesztelési ünnepen egy kecskebakot küld ki Áron főpap. Az apokaliptikus gondolkodás szerint a végső időben a pusztában kerül sor a nagy harcra a Messiás és a Sátán között s a Messiás győzelmével elkezdődik az üdvösség korszaka. Jézus megjelenésével éppen ez a végső harc kezdődik most. Ezért szállt reá a Lélek, aki mint magával ragadó isteni erő űzi ki a pusztába. Az Ótestamentum Lélekfogalma tűnik itt elő: Isten embereit, a prófétákat is így ragadja el „az Úrnak Lelke" (lKir 18,12; Ez 3,14 stb.; vö. még ApCs 8,39). Márk ezt a vonást még aláhúzza az εκβαλλειν = ekballein (= kivet, kidob, kiűz) használatával, amit csak nála olvasunk. Viszont ugyanezt az igét találjuk Jézus démonűzéseinél is, amelyekben tehát ugyancsak a Jézusban lakozó Lélek űző, hajtó ereje nyilvánul meg. De Jézust a Lélek nem veszedelmek elől menti, mint a prófétákat, hanem éppen a veszedelembe űzi, a pusztába, ahol a Sátán lakik. 13 Ilyen rövid elbeszélésben feltűnő, hogy a „puszta" szó megismétlődik. Lehet, hogy hagyománytörténeti oka van: a 12. v. még Márktól származik s itt kezdődik a hagyományból átvett szöveg. A mostani formában a szóismétlődés azt hangsúlyozza, hogy Jézus teljes engedelmességgel követi a Lélek vezetését (vö. Rm 8,14). Oda megy, ahova a Lélek „űzi". 18