Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

15. Életet menteni! - 3,1-6 tudatosan jelképes. Mintegy előre megjeleníti, amit majd Jézus mond. Számára az ember áll a középen. Az ember a legfontosabb! Jézus egész „erkölcstana" benne van ebben a képben. 4 Majd - a rabbinista vitatkozás stílusában - kérdés formájában mondja ki radikális tanítását. A farizeusi kegyesség alapkérdéséből indul ki: „mit szabad szombaton?" De azonnal megmutatja, hogy ez a kérdésfeltevés alapjában hamis, mert elfedi, sőt figyelmen kívül hagyja az egyetlen igazi, erkölcsi alternatívát: jót tenni vagy rosszat tenni? Az ember mindig e két lehetőség előtt áll és nincs is több lehetősége. Valamelyiket mindig választania kell, akár szombaton, akár hétköznap. Vagy jót tesz vagy rosszat! Semlegességre nincs lehetőség! De éppen a semlegesség hamis lehetőségét hirdetik, sőt parancsolják Jézus ellenfelei, amikor tiltják, hogy Jézus jót tegyen szombaton. Jézus szerint azonban jót nem tenni = rosszat tenni (vö. Jak 4,17). Ezzel Jézus alapjaiban kérdőjelezi meg a szombat megünneplésének zsidó rendjét, és persze minden olyan vallásosságot, amely akár Istenre hivatkozva is - bármit fontosabbnak tart a konkrét jót cselekvésnél. A jó és rossz alternatíváját Jézus egy második ellentétpárral magyarázza. Ε másodikat nem önmagában, hanem az első jellemzéseként kell értenünk. A jótett abban bizonyul jónak, hogy menti az emberi életet (ψυχη = psüché = az ember élete, személyisége; - a „lélek" fordítás itt kevés). A rossz tett viszont (akár aktív tettként, akár a jó elmulasztásaként) öli, pusztítja az életet (vö. Mt 5,21k). Jézus etikájának ugyanazzal a mélységével találkozunk itt is, mint 2,27ben. Számára az ember a legfontosabb. S ezt Jézus úgy hirdeti, mint aki Isten akaratának igazi, végső értelmét tárja fel. Isten akarata ez: életet menteni! Jézus ebben látja saját küldetését s erre az új, Isten előtt egyedül kedves erkölcsiségre tanít és hív mindenkit. Az ellenfelek hallgatása nem zavart jelent. Még kevésbé igazat adást. Inkább elszánt tudatosságot, mint 14,61-ben Jézusnál (vö. 15,5). Kezdettől tudják, mit akarnak, s ezen már Jézus szava nem változtat. Csak a bizonyítékra várnak még. 5 Éppen ezt az elvakult, megszólíthatatlan magatartást nevezi a szöveg „a szív keménységének". Ez az Ézs. 6,10-ből származó fogalom az ÚT-ban elég ritka. A főnévi forma, πωρωσις = pórósis (= megkeményedés, megkövülés) 5-ször, az igei forma, πωρουν = p&roun (= megkeményít, kőkeménnyé tesz) 3-szor található. Mégis fontos tartalmat hordozó fogalom. Gyökere a „kő" szó. Az ÚT-ban csak átvitt értelemben találjuk. Többnyire az emberi szívre vonatkozik. Csak Márk, János és Pál használják. A „megkeményedésben", Ézs 6,10-hez hasonlóan, az ÚT szerint is Isten ítélete megy végbe, amely válasz az ember hitetlen, engedetlen magatartására. Márknál a főnévi forma csak itt, az igei forma kétszer található (6,52; 8,17) s mindkétszer a tanítványokra vonatkozik. Itt azt a fanatikus vallásosságot jelöli, amely Istenért buzog, s közben teljesen vak és közönyös a bajbajutott ember nyomorúsága iránt. Erre a vallásos embertelenségre Jézus haraggal tekint. Feltűnő, hogy ezt a mondatot, amely Jézust indulatosnak ábrázolja, Máté és Lukács kihagyja. Bizo59