Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

13. Böjt?-2,18-22 tartották igazaknak, mivel ők a törvény követelményeinek pontos megtartására törekedtek. Jézus igehirdetésének fényében e kegyességnek négy alapvető tévedése van: 1. Az ember Istennel való kapcsolatának alapját az ember vallásos teljesítményében látták. 2. Nem ismerték fel, hogy a legkegyesebbek is csak bűnösökként állhatnak Isten előtt. 3. Önigazságuk alapján zárt közösséget alkottak és elkülönültek másoktól. 4. Torz istenképük volt. Nem ismerték fel, hogy Isten minden emberi teljesítménytől függetlenül, szabadon hív mindenkit a maga közösségébe és részesít bűnbocsátó kegyelmében. Mivel Jézus ennek a szabad kegyelmű Istennek a közelségét hirdette és ezt a korlátlan kegyelmet gyakorolta, azért lett egész magatartása botránnyá a zsidó kegyesség számára. De a keresztyén kegyesség is ugyanebben a veszélyben van, ha önigazsággá lesz. Aki kegyességét saját teljesítményének tekinti, és Istenhez való kapcsolatát arra építi, annak „nincs szüksége" többé Jézusra (17a!). Jézus válaszának radikalitását az őskeresztyénségtől kezdve egészen a mai írásmagyarázókig sokan próbálták enyhíteni, és az „igazak" igazságát legalább részben megmenteni. Már a nagyszinoptikusok is „kiegészítik" a mondatot. Máté egy hózseási idézettel (6,6), Lukács pedig a „megtérésre" szó betoldásával. Míg a márki forma alapjában kérdőjelezi meg az „igazak" igazságát, addig ez náluk csak bizonyos korrekciót kap, de lényegében érintetlen marad. A különbség leginkább a lukácsi formánál látszik. Míg Márknál Jézus szava ítéletet jelent az „igazakon", mert „nincs szükségük" Jézusra, sőt vádolják és elutasítják őt (vö. 3,28kk!), addig Lukácsnál Jézus védekezik, igazolja magát: nem bűnpártolás a bűnösökkel való asztalközössége, hanem megtérésre hívás. Ez egyúttal a megtérés fogalmának etikai irányba eltolódó önállósulását is jelenti. Márknál Jézus nem „megtérésre", hanem önmagához, vagyis a benne közel lévő kegyelmes Istenez hívja a bűnösöket. Jellemző, hogy a nagyszinoptikusoknál keresztyén változatban visszatér az „igazak" és „gonoszok" megkülönböztetése, és Márkénál lényegesen zártabb egyházfogalmat találunk. Márknál Jézus nem ismer „igazakat". Mindenki gonosz, bűnös, de mindenki meghívott az ő követésére és a vele való közösségre. Az egész szakasz Márk egyházfogalmának egyik legszebb képe, amely egészen közeli párhuzamban van az úrvacsorai jelenettel (14,17-25). Ott is, itt is a megvádolt Jézust látjuk az asztaltársaság középpontjában, akit az „igazak" vádja keresztre juttat. Körülötte az őt követő bűnösök, akikkel együtt eszik, s éppen ezzel az asztalközösséggel részesíti őket a közeljött Isten országa ajándékában: a bűnbocsánatban, vagyis az Istennel való közösségben. Jézus gyülekezetébe mindenki belefér. Az ő asztala senkinek sem magas! 13. Böjt? 2,18-22 (Mt 9,14-17; Lk 5J3-39) (18) János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Jönnek és azt mondják neki: Hogy van az, hogy János tanítványai és a farizeusok 48