Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

11. Bűnbocsánat a földön! - 2,1-12 A kettő összekapcsolása persze a szöveg szerkesztőjének dogmatikai szándékát mutatja: Jézus legfőbb ajándéka a bűnbocsánat! Sehol nincs a hagyományban még egy példa arra, hogy Jézus gyógyítás helyett bocsánatot ad. Jézus magatartása - amennyire ez a hagyományon keresztül megközelíthető! - ennél sokkal konkrétabb volt. A bűnösnek bocsánatot, a betegnek gyógyulást adott. Ugyanakkor nála is szorosan összetartozott a kettő mint Isten országa kegyelmes közelségének ajándékai. Húsvét után ez az eszhatológikus vonás, különösen a csodákkal kapcsolatban, egyre inkább háttérbe szorult főként hellenista környezetben élő keresztyén csoportoknál. A csoda „önállósult", immanens mirákulummá lett, s Jézus maga is bekerült az ókori csodatévők, az ún. „isteni emberek" (

9ειοι άνδρες — theioi andres) sorába. Ez volt az oka annak a mindig újra felismerhető ellenirányú tendenciának (itt is, Márknál is, de az egész hagyományban is), hogy a csodákat alárendeljék Jézus eszhatológikus küldetésének, s így Jézustól is, csodáitól is elhárítsák az ókori csodaéhség immanens félreértéseit. Ezért kell az itteni hagyománytörténeti kapcsolást a legpozitívabban értékelnünk. A szerkesztő dogmatikai szándéka valóban Jézus történeti valóságához tér vissza. Hogy a bűn, vagyis az emberi élet Istentől való elszakadottsága, és a betegség, szenvedés között mélységes kapcsolat van, azt már az Ótestamentum (vö. pl. Zsolt 103,3) és a késői zsidóság is vallotta. Jézus igehirdetése is feltételezi. Viszont az egész evangéliumi hagyomány alapján kétségtelen, hogy Jézusra nem volt jellemző a kettő közvetlen összekapcsolása, még kevésbé a betegségről a bűnre való visszakövetkeztetés, mint pl. Jób könyvében, vagy a késői zsidóságban általában (vö. Jn 5,14 és 9,2k feszültségét!). Jézus nem a bűn és betegség viszonyát elemzi, mint a korabeli - és mindenkori! - kazuista törvénymagyarázók, hanem Istentől nyert hatalmával mindkettőt meggyógyítja, mert mindkettőben az emberi élet nyomorúságát látja. S ezért Jézus bocsánatában és gyógyításában egyaránt Isten kegyelmes közelsége nyilatkozik meg. A gyógyítás az emberi élet külső, testi oldalát hozza rendbe. A bocsánat az emberi nyomorúság gyökeréig nyúl s ott ad gyógyulást. De Jézusnál mindkettő elválaszthatatlanul és egymás ellen kijátszhatatlanul összetartozik, ő az egész ember szabadítója! Gyógyítani persze minden korban tudtak valami módon az emberek. A „csodálatos" gyógyulások és a „csodadoktorok" nemcsak az ókor jelenségei, még akkor sem, ha ma a gyógyulás fizikai, biológiai, kémiai és pszichológiai folyamatairól többet tudunk is, mint a régiek. Bármennyire kételkedve nézünk is ma vissza Jézus gyógyítási csodáira, a leghihetetlenebb mégis mindig Jézus bocsánata volt és marad. Hogy Jézus emberi szavával Isten valóban azonosítja magát („megbocsáttattak" szenvedő igealak Isten nevének körülírása = „Isten megbocsátotta..."), sőt hogy a bűnbocsánat Jézus tanítványainak ajkán is ugyanaz a hatalmas isteni szó (Jn 22,21kk; vö. Mt 16,19; 18,18), ez volt és ez ma is Jézus legbotránkoztatóbb igénye. 6 A váratlanul feltűnő írástudóknak (vö. 1,22), 42