Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

10. „Bizonyságulellenük" -1,40-4

5 10. „Bizonyságulellenük!": 1,40-45 (Mt8,2-4;Lk 5,12-16) (40) És jön hozz

ό egy leprás, aki kéri öt és térdre esve szól neki: Ha akarsz, meg tudsz tisztítani! (41) És haragra gerjedt, kinyújtotta kezét, megérintette és azt mondja neki: Akarom, tisztulj meg! (42) És azonnal lement róla a lepra és megtisztult. (43) És keményen rászólva azonnal elküldte öt. (44) És azt mondja neki: Vigyázz, senkinek semmit ne szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak és vidd el tisztulásodért, amit Mózes elrendelt, bizonyságul ellenük! (45) Az pedig kiment s kezdett buzgón prédikálni és terjeszteni az igét, úgyhogy nyilvánosan városba nem mehetett többé, hanem kint, puszta helyeken volt és mindenhonnan mentek hozzá. Vö. a 44. v.-hez: 3 Móz 13-14 - a „leprához" Prőhle, Lukács, 94. lp. Ez a leírás kiemelkedő helyet foglal el a szinoptikus csodaelbeszélések között. Csak Lk 17,11-19-ben olvasunk hasonlót. A lepra olyan súlyos betegség volt, hogy a rabbik felfogása szerint csak maga Isten gyógyíthatja meg. A mandeista hagyomány szerint a lepragyógyítás (a halott-támasztással együtt) az utolsó idő isteni küldöttének a cselekedeteihez tartozik. Ilyen értelemben szól Jézus lepragyógyításairól a Q-hagyomány is (Mt 11,5; Lk 7,22). Sőt Máté szerint maguk a tanítványok is részesei Jézus eszhatologikus cselekedeteinek (Mt 10,8). Ilyen eszhatologikus értelme volt már a Márk előtti hagyományban is az itteni leírásnak: Jézussal megérkezett a végső, üdvösséges idő, általa Isten véget vet minden rossznak, gonosznak, betegségnek, még a leprának is! A hangsúly tehát Jézus eszhatologikus cselekedetén van. Ezért nincs szó arról, hogy az ember elment-e végül is a paphoz és megtörtént-e a tisztulás „hivatalos igazolása". Jézus parancsa (44. v.) azt húzza alá, hogy a mózesi törvény képviselői („bizonyságul ellenük"! többes szám!) maguk is kénytelenek elismerni Jézus eszhatologikus küldetését s így a tisztulás igazolása egyben Jézust elvető magatartásuk jogtalanságát bizonyítja. Vitás, hogy az elbeszélés Márk összefüggésében a megelőző szakaszhoz (1,39 illusztrációja?), vagy a következő vitabeszéd-gyűjteményhez kapcsolódik-e. Néhány vonás valóban a megelőző démonűzésekre emlékeztet: az ember „tisztátalan", mint a démonok (= „tisztátalan lelkek"!). Jézus „indulatos" mint a démonűzéseknél. „Elűzi" a megtisztult embert, mint a démonokat. Ε vonások azonban éppen márki jellegűek. Valószínűbb, hogy Márk a hagyományos szöveg csattanója („bizonyságul ellenük") miatt helyezte ide, a vitabeszéd-gyűjtemény élére ezt az elbeszélést, amely tehát előretekintő értékelést ad a „vitapartnerekről". Ugyanakkor a titok-képzet új vonásai is feltűnnek benne. 37