Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - I. Isten felkészíti Jézust az útra (1,1-13)

2. A hírn ök -1,2-8 előtt, annak hírnökeként, megjelenik Illés próféta. Ezt a várakozást az őskeresztyénség is átvette és Keresztelőre vonatkoztatta (vö. Mk 9,11-13), mint Jézus útjának előhírnökére. így került sor a szövegváltoztatásra is. Az érkező, akinek útját a követ elkészíti, nem az ítélő Isten, hanem Jézus. 3 Hasonló változtatás figyelhető meg az ézsaiási szövegben is (Ézs 40,3). Ézsaiásnál eredetileg arról van szó, hogy a babiloni fogságból a pusztán át hazatérő nép élén maga Isten érkezik. Ez a prófétai ige a zsidóságban már igen korán fontos szerepet kapott a végső időre vonatkozó várakozásban. Különös hangsúlyt nyert a „puszta", ahol majd megjelenik Isten, dicsőséggel és hatalommal, összegyűjti népét és ítéletet tart a bálványimádók felett. Ε várakozás nyomán sok rajongó, apokaliptikus csoport vonult ki a pusztába, hogy ott várja „az Úr napját", a végső idők· beköszöntét. Ilyenek voltak a kumrániak is, akik többek között éppen Ézs 40,3-mal igazolták pusztai tartózkodásukat. Az eredeti héber szöveget már a LXX megváltoztatta. Héber: „Szó kiált: A pusztában készítsétek az Úr útját..." LXX: „Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek..." Ez a változtatás külön is alkalmassá tette a szöveget a Keresztelőre való alkalmazásra, aki szintén „a pusztában prédikált" (Mk 1,4). Márk szövege pontosan a LXX-t követi egyetlen keresztyén változtatással. LXX: „...a mi Istenünk ösvényeit!" Márk: „...az ő (ti. Jézus) ösvényeit!" így az „Úr" megjelölés is Jézusra vonatkozik. Márk persze már a keresztyén szövegváltoztatásokkal együtt vette át mindkét (2. és 3. v.) idézetet a hagyományból. Kérdés: milyen tartalmi mondanivalójuk van itt az evangélium élén? 2-3 Az első, akit Márk megszólaltat, maga Isten: „íme, én..." ő az alanya, cselekvője mindannak, ami következik, ő rendeli, küldi a követet, azaz Keresztelőt. Ő szabja meg útkészítő feladatát. S Jézus útjában is az ő szándéka megy végbe. Márk Ótestamentum-használatának később is mindig ez a szerepe. Az idézetek, utalások mindig újra jelzik: mindabban, amit Jézus szól és cselekszik, Isten akarata valósul meg. Az ótestamentum és a benne megszólaló Isten Jézus és nem ellenfelei oldalán áll. Isten Jézust szólítja meg. Mielőtt az események elindulnának, már beszél vele. S máris előtűnik Jézus Istennel való kapcsolatának páratlansága, isteni titka (vö. 1,11), amely földi utjának nem következménye, hanem előzménye. Jézus Isten szavára azzal válaszol, hogy engedelmesen végigjárja az utat, amelyre Isten küldte. Ebbe a hatalmas, isteni párbeszédbe tartozik Jézus imádságos élete (1,35; 6,41; 7,34; 8,6; 9,29; 11,17.24; 14,22k.32.35k.39; 15,34). Megcsillan itt Jézus préexisztenciájának képzete is, amelyet Márk bizonyára vallott a kortárskeresztyénekkel együtt, de mindvégig háttérben marad, mert ő éppen Jézus földi útjára akarja olvasói figyelmét fordítani. Az egész idézetben éppen az út-motwum a legfontosabb Márk számára. Kétszer is előfordul: „...elkészíti utadat" és „Készítsétek az Úr útját.../" Különösen az evangélium második felében lesz hangsúlyos ez a motívum. Jézus egész mű9