Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Bevezetés - C) Márk evangéliumának jellegzetességei

vö. 1,2; 10,32.52 magy.). Márk könyvére valóban illik M. Köhler megfogalmazása: „szenvedéstörténet részletes bevezetéssel". Ε megfigyelések bepillantást engednek Márk hagyományszemléletébe és teológiai szándékába is. A hagyomány különböző típusait (tanítás, csodák) össze akarja kapcsolni a szenvedéshagyománnyal, hogy azok Jézus keresztútjának részeivé váljanak. Ezzel egyrészt kifejezi, hogy szerinte a hagyomány egyetlen részletét sem lehet helyesen érteni és hirdetni a kereszt ténye nélkül. A tanító Jézus, vagy a csodatévő Jézus képe önmagában hiányos és ezért torz Jézus-kép, mert éppen a halálba menő Jézus tanított és tett csodákat. Vagyis a Jézushagyomány kulcsa a kereszt (teologia crucis). Másrészt: a húsvét után kérügmatizált hagyományt, amely egyre inkább a megdicsőült, mennyei Krisztusban való hit kifejezőjévé vált, hozzáköti, ill. visszakapcsolja a földi Jézus történeti valóságához, s így óvja az egyházat attól a veszélytől, hogy a feltámadott Krisztus hirdetése elszakadjon a Megfeszítettől. Márk hagyományrendező munkájának fenti két teológiai konzekvenciája lényegében már kifejezi a márki krisztológia és evangéliumértelmezés irányát is. 2. Márk krisztológiája Azok a hagyományegységek és gyűjtemények, amelyeket Márk felhasznál, már magukban is krisztológiai jellegűek voltak. Tehát a maguk módján feleltek a krisztológia alapkérdésére: kicsoda Jézus? Márk ezt a krisztológiailag már meghatározott hagyományt veszi át és szerkeszti Jézus történetévé. Ezzel nemcsak a hagyományegységek önállósága szűnik meg és válnak Jézus történetének részeivé, hanem megszűnik a bennük megszólaló, krisztológiai válaszok önállósága is. Ezek most már kölcsönösen kiegészítik, sőt relativizálják egymást. Amit az egyik mond, azt nem lehet úgy hirdetni, mintha a másik nem volna. Ha pl. a csodahagyomány azt hirdeti, hogy az isteni hatalommal cselekvő Jézus az Isten Fia, akkor kérdés, hogyan viszonylik ehhez a krisztológiához az Isten akaratát hirdető, tanító Jézus, vagy a szenvedő Jézus, vagy a dicsőségesen visszatérő Ember Fia-Jézus képe. Hol van e krisztológiai válaszok egysége? Nyilvánvaló, hogy itt krisztológiai egyeztetésre van szükség, ami már Márk előtt megkezdődött. Ennek egyik legtipikusabb példája az apokaliptikus Ember Fia-képzet és a szenvedéshagyomány egyeztetése (vö. 8,31; 10,33k.45; 14,21.41). Szokták ugyan ezt az egyeztetést magára Jézusra visszavezetni, de ezt kizártnak kell tartanunk, ő bizonyára nem foglalkozott tartalmilag meghatározott, messiási képzetek egyeztetésével, hogy azokból valami újat hozzon ki és azt maga elé tűzze, mint megvalósítandó ideált. Az ő küldetéstudata és igénye más és sokkal több volt annál, mint amit bármely hagyományos messiásképzet ki tudott volna fejezni (vö. pl. 2,7). Az egyeztetés bizonyára Márk környezetében történt. Maga Márk viszont alapvetően új lépéssel megy tovább. A különböző krisztológiájú XVIII