Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Bevezetés - A) Márk evangéliumának útja a teológiatörténetben

egyeztető, összefoglaló jellegű mű, világosan felismerhető belőle Márk pozíciója. A világperspektívájú, missziói keresztyénség képviselője volt (vö. 13,10; 14,9), a pogánykeresztyénség teológusa (vö. pl. 7,3k magy.), aki valószínűleg az egyház tanítói, katechetikai munkájában tevékenykedett (v.ö. 1,21-28 magy.). Bizonyára másképpen írt volna Jézusról egy palesztinai zsidókeresztyén, egy gnosztikus vagy egy apokaliptikus gondolkodású keresztyén. De maga Márk is kritizál. Azzal, ahogyan a hagyományanyagot feldolgozza, ő is jelzi, hogy eltérő és szerinte téves teológiai irányzatokra tekintve ír. Az őt ért kritikákhoz érdekes adalék Irenaeus közlése a 2. század második feléből. Közli, hogy János evangéliuma többek között egy belső, egyházi eretnekséggel harcol, amely szétválasztotta a földi Jézust és a mennyei Krisztust (doketizmus), éspedig éppen Márk evangéliumára való hivatkozással. Lehetséges tehát, hogy János ismerte és kritizálta Márk könyvét. Újabban F. Neugebauer próbálta ezt kimutatni a két evangélium bizonyos szakaszainak egybevetésével. Irenaeus persze már nem vitatja Márkot, sőt védelmébe veszi az eretnekséggel szemben. Számára a négy evangélium már olyan tekintély, hogy szerinte még az is isteni rendelés, hogy éppen négy van belőlük. Mindenesetre rejtélyes kérdés, hogy miért olyan adatszegény az evangéliumokkal kapcsolatban éppen keletkezésük ideje, azaz az 1. század második fele. Több kutató szerint ez az adathiány is a teológiai vitákkal függ össze, amelyeket az evangéliumok megjelenése talán még tovább fokozott. (A mai olvasónak ezen nem kell megütköznie. A teológiai vitát, ha valóban „teológiai", nem a gyűlölet irányítja, hanem az a szándék, hogy az evangélium igazsága minél hívebben és világosabban jusson kifejezésre.) Ε viták a 2. században feledésbe merültek - talán tudatosan is! - és helyükbe léptek a kezdeti időt, a „hőskort" idealizáló törekvések. Ezek közé tartoztak azok a néha legendáris kombinációk, amelyek az egyház tantisztaságának védelmében az evangéliumok közvetlen vagy közvetett apostoli eredetét igyekeztek igazolni. A 2. századtól fogva Márk evangéliumát nem vitatja senki, de jelentőségét is elveszíti. Háttérbe szorul a három „nagy" evangélium mögött. Alig magyarázzák. Évszázadokon át a teológia mostohagyermeke. Augustinus (354—430) szerint Máté evangéliuma a korábbi és Márk csak ennek „lerövidítése". Ez a vélemény jellemző az egész középkorra is. A reformáció sem fedezte fel. Luther sem figyelt fel sajátos értékeire, pedig ő az újszövetségi iratok és az egész Biblia bátor kritikusa volt. A reformáció utáni, ortodox teológiai korszak pedig teljesen alkalmatlan volt a bibliai könyvek sajátosságainak megragadására, elsősorban az ún. inspirációs szentírásszemlélet miatt. A 18. század második felében, a felvilágosodás új szellemtörténeti légkörében, a Biblia könyveinek vizsgálatában is új korszak kezdődött, az ún. bibliakritika korszaka. Az egyház teológiai munkájában ekkor fedezték fel újra Márk evangéliumát. Az új szemlélet abból a felismerésből indult ki, hogy a Biblia történeti mű, emberek írták és ezért helyes megértéséhez nemcsak lehetséges, XII