Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Bevezetés - A) Márk evangéliumának útja a teológiatörténetben
de szükséges is, hogy a történeti kutatás eszközeivel vizsgáljuk. Ε történeti szempont miatt nevezzük az új korszakot történetkritikai korszaknak is. Ebben élünk ma is. Eddigi 200 éves történetének a kutatás módszere szempontjából három jelenetős szakasza van: a forráskritikai, a formatörténeti és a redakciótörténeti kutató módszer szakaszai. Márk evangéliuma mindháromban központi szerepet kapott. 1. A forráskritikai vagy irodalomkritikai kutatás legmaradandóbb eredményének bizonyult az ún. szinoptikus kérdés felvetése és megválaszolása az ún. kétforrás-hipotézissel. Mivel magyarázható, hogy az első három evangélium számos részlete hasonló vagy egyező, tehát „együttnézhető" (= szinoptikus), más részletek viszont csak Máténál és Lukácsnál találhatók, ismét más részletek pedig csak egy-egy evangélistánál? Megoldás: Máté és Lukács több forrást használtak. Első számú forrásuk volt Márk evangéliuma, amely tehát már készen volt, amikor ők írtak. Márkon kívüli, közös anyaguk főként Jézus beszédeit tartalmazza. Az egyezések valószínűvé teszik, hogy más közös forrásuk is volt, az ún. Beszédgyűjtemény vagy Beszédforrás (rövidítése: Q.) Többi anyagukat a szájhagyományból, vagy még más, külön forrásból merítették. Márk szempontjából tehát e korszak legfontosabb felfedezése az, hogy Márk a legrégibb evangélium ( Lachmann, 1835). 2. A formatörténeti vagy hagyománytörténeti korszakot egy nagyszabású szemléletváltozás vezette be. W. Wrede 1901-ben megjelent Márk-tanulmányában felhívta a figyelmet, hogy reménytelen vállalkozás, az evangéliumok alapján Jézus-életrajzokat írni - amire a kutatók 150 éven át törekedtek -, mert már Márknak sem volt pontos ismerete Jézus életének lefolyásáról, de könyvének nem is ez a célja. Márk az egyházban továbbadott, Jézusra vonatkozó hagyományanyagot dolgozta fel, éspedig nem biográfikus, hanem teológiai, közelebbről krisztológiai nézőpontból, amit Wrede a „messiási titok" képzetnek nevez: Jézus húsvétig titkos Messiás volt és a titok csak húsvéttal oldódott fel (vö. Mk 9,9). Wrede krisztológiai né'zeteit ugyan sokan cáfolták, de az evangéliumok irodalmi jellemzésével maradandó felfedezést tett. így a további vizsgálódás középpontjába a hagyományanyag s azon belül is az egyes elbeszélések, kerek egységek, az ún. perikópák kerültek. A kutatók arra törekedtek, hogy minél precízebben megkülönböztessék az evangélisták szerkesztő munkáját (= redakció) és az általuk feldolgozott hagyományt (= tradíció) annak érdekében, hogy kitűnjenek az egyes egységek formai és tartalmi jellegzetességei, valamint a hagyományozás feltételezhető története. Ε jelentős kutatási módszer kidolgozói K. L. Schmidt , Μ. Dibelius és R. Bultmann voltak. 3. Míg a formatörténeti kutatás az egyes egységek vizsgálata érdekében háttérbe szorította az evangélisták szerkesztő munkáját, a harmadik, ún. redakciótörténeti kutatási módszer éppen ezt állította a vizsgálódás középpontjába. Azt vizsgálja, hogy milyen szempontok érvényesültek az evangélisták munkájában, amikor a hagyományt éppen úgy formálták, ahogyan az az evangéliumokban XIII
