Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
28. Jézus legyőzi a démonokat - 5,1-20 18 Ilyen mindjárt a függelék kezdete: „És amikor beszállt a hajóba...", ami már előkészíti 21kk-t, tehát a redakcionális kerethez tartozik. Nincs reflexió a gerázaiak elutasítására. Ez azt mutatja, hogy az elutasítást Márk csupán a félelem végső megnyilvánulásának tartja. Helytelen a pszichologizáló magyarázat: Jézus mintegy megsértődve, szótlanul elhajózik. Egyszerűen egy új epizód bevezetéséről van szó, amely már csak a volt démonos további sorsára tekint. Az ő kérése viszont nemcsak a teljes gyógyulás végső bizonyítéka, hogy ti. a magány szörnyű állapota után most emberi közösségre vágyódik, hanem még inkább annak a jele, hogy Jézus hatalmas cselekedete benne valóban célhoz ért: Jézus közösségére vágyódik (vö. 3,14). 19 Annál meglepőbb, hogy Jézus elutasítja a kérést. Miért? A válasz a folytatásból adódik: azért, mert küldetést ad neki. Övéi között kell hirdetnie, hogy az Úr (κύριος = kürios = Isten? Jézus?) rajta, a pogányon is megkönyörült. Az lehetett a Márk előtti missziói átdolgozás csúcspontja. Itt tehát Jézus elutasítása (ουκ αφηκεν - ouk aphéken) pozitív értelmű: nem a közösséget tagadja meg vele, sőt inkább arra a nagy feladatra méltatja, hogy vele indítsa el a pogányok közötti missziót. Ez a kicsengés adhatott az egész elbeszélésnek, éppen a pogánykeresztyének között, rendkívüli jelentőséget: a pogánymisszió nem illegális ügy (ahogy ezt bizonyos zsidókeresztyén csoportok állították), hanem az magának Jézusnak a megbízásából indult el! Ez a gondolat egyébként is ott van minden olyan hagyományegység mögött, ahol Jézust pogány környezetben látjuk. Feltűnő viszont, hogy Márknál ez az egyetlen hely, ahol Jézus felszólít valakit a csoda hirdetésére. Egyébként mindenütt tiltással találkozunk. Érdekes azonban megfigyelni, hogy az egész 19. v. Márk titokképzete szerint is magyarázható: Jézus elküldi magától a meggyógyított embert (vö. 1,43k; 2,11; 5,34; 7,29k; 8,26). Éspedig „haza" küldi, tehát családja körébe. A προς τους σουςσ = pros toys soys (= a tieidhez) szélesebb kört is jelenthet ugyan, de Márk bizonyára az εις τον οίκον σου = eis ton oikon sou (= a te házadba) értelmezőjének fogta fel. így a hírvivés ( απαγγειλον - apangeilon) a családra korlátozódik. Az „Úr" Istent jelenti. Mint Jézus messiási címe Márknál nem hangsúlyos. Jézus tehát mintegy elrejtőzik a mondat mögé. A meggyógyítottnak nem Jézus, hanem Izrael Istenének irgalmas cselekedetét kell hírül vinnie haza. Mindebből látszik, hogy Jézus - Márk titok fogalma értelmében - itt is megőrzi személyének titkát. Éppen így kap a 20. v. sajátos márki hangsúlyt és értelmet. A 19. v.-ben Jézus visszahúzódik, elrejtőzik és korlátozni akarja a csoda hatását. A meggyógyított viszont „megszegi" Jézus utasítását, áttöri a korlátokat, akárcsak 1,45-ben (vö. még 7,36). Nem haza megy, hírt vinni övéinek, hanem bejárja a javarészt pogánylakta Tízvárost és igehirdetővé lesz (κηρυσσειν = kérüssein!). Nem Izrael Istenének hatalmas cselekedetét hirdeti, hanem Jézusét, akiben Isten, az „Úr" , személyes tapasztalattá lett számára. A két vers ellentétes párhuzamával tehát Márk érvényesíti a csoda-titok kontrasztját (vö. 1,45 magyarázatát!). Jézus visszahúzódása jelzi, hogy még út108
