Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
27. Jézus legyőzi a tengeri vihart - 4,35-41 sziói igehirdetés eszköze lehetett, míg a jelenlegi, bővebb elbeszélés az egyház tanítói munkájában történt alkalmazás és értelmezés eredménye. Ennek nyomát őrizheti a διδασκαλε = didaskale (= tanítómester!) megszólítás is (csak Márknál!). Az értelmező bővítés a hit kérdését veti fel (40. v.) s ezzel egy második súlypontot ad az elbeszélésnek. Az értelmezés további lehetőségét mutatja a márki és mátéi változatok jelentős eltérése. 37 A Galileai tó vizét ma is gyakran korbácsolja fel hirtelen támadt szélvihar, amely gyakorlott hajósoknak is komoly életveszélyt jelent. Ilyen veszélybe kerül itt Jézus és a vele levők. A veszélyt csak fokozza, hogy Márk redakciója szerint (35. v.) este van. Mit tesz ebben a helyzetben Jézus és mit a tanítványok? A kétféle magatartás különbsége, sőt ellentéte jelenti a csodaelbeszélés kontrasztját, amely már az olvasót is közvetlenül érinti. 38 Jézus alszik. Miért? Mert este van (E. Schweizer )? Mert kimerült (Schniewind)? A szövegből egyik sem következik. Lukács, aki Márk szövegét egyébként is rövidíti és „javítja", racionalizálja a helyzetet: Jézus hajózás közben (a hajó ringásától?) aludt el és csak ezután tör ki a vihar. Márknál azonban éppen az, a valóságban szinte elképzelhetetlen kontraszt a jellemző, hogy Jézus a tomboló vihar közepette, a már-már süllyedő hajóban alszik. Egyébként sehol sem olvasunk az alvó Jézusról. Az egész hagyomány éber aktivitásban állítja elénk. Itt viszont nyilván célzatos a kép. A nyugodt alvást már az ÓT az Istenre hagyatkozó hit jelének tekinti (Jób 11,18; Zsolt 3,6; 4,9; Péld 3,24). Ilyennek látjuk itt Jézust, ő a „hívő ember" ősképe, mintája, aki fenntartás nélkül, egészen Istenre hagyatkozva él, Isten hatalmában tudja magát. Ebben az Istennel való közösségben részesül Isten hatalmában, amellyel legyőzi a tengeri vihart. Nem véletlen, hogy az egész elbeszélésben nincs szó Jézus valamelyik messiási címéről. A tanítványok szokott módon „Mester"-nek szólítják, de itt ez nem elismerést, tiszteletet jelent, hanem vádoló kérdésük bevezetését. Máris teljes a kontraszt! A nagyszinoptikusok - tanítványképüknek megfelelően - enyhítenek. Máténál „Úr"-nak szólítják Jézust, és liturgikus jellegű könyörgést mondanak. Lukácsnál „Elöljárónak" (επιστατα = epistata) mondják, és kétségbeesésüket fejezik ki. Márknál a hitetlenség szószólói. Jézus alvásában nem ismerik fel az Istenre hagyatkozó hitet, és önző felelőtlenséggel vádolják. - Ez a merész tanítványkép Márkra vall, s a megfogalmazás mögött bizonyára ott van a nehéz időkben az egyházon belül is jelentkező lázadozó, vádaskodó hitetlenség tapasztalata. 39 Mégis a megvádolt Jézus menti meg őket. Az Isten hatalmában nyugvó Jézus egyúttal Isten világfölényes hatalmának páratlan hordozója. A tengeri viharból való csodálatos megmenekülés az ókori csodairodalom gyakori vonása. Ezekben azonban vagy közvetlenül maga Isten segít vagy kegyes emberek közbenjáró imádsága (vö. Jón 1; Zsolt 18,lók; 107,23-31 stb.). Itt viszont Jézus nem imádkozik, hanem, mintegy Isten helyén állva, maga cselekszik. 100
