Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
27 . Jézus legyőzi a tengeri vihart - 4,35-41 Feltűnő, hogy csak Márknál szólal meg Jézus, éspedig a démonűzések stílusában (vö. 1,25!). Az ókori ember a természet pusztító erőit, szélviharokat, tengeri viharokat, démoni hatalmakkal azonosította. Érthető, hogy Márk is (és persze Máté és Lukács is, vö. επετιμησεν = epetimésen) ebben az ókori mitologikus képzetkörben fejezte ki Jézus isteni hatalmát. Márknál azonban éppen Jézus hatalmas szaván van a hangsúly: „Hallgass, némulj el!" ő nem varázsló praktikákkal, hanem szavával, igéjével bizonyítja meg a benne működő isteni erőt (vö. Zsolt 106,9). Amit mond, az megtörténik. Ennek bizonysága, hogy elül a szél és csend lesz. Az Ótestamentum hymnikus anyagában gyakran olvasunk arról, hogy Isten uralkodik a teremtettségen, parancsol a természet erőinek, határt szab a tenger hullámainak, rendet tesz, csendet parancsol (Jób 28,25k; 38,4-11; Zsolt 74,13-17; 77,17-20; 89,10!; 104,4-9; Jer 5,22; 31,35 stb.). Jézus parancsában Istennek ez a hatalmas szava hangzik fel, s nyomában a teremtettség isteni csendje támad, amely Isten győzelmét hirdeti a pusztítás erői felett, és életet adó békességet jelent ember és természet számára egyaránt. 40 Csak most, isteni hatalmának megnyilatkozása után, válaszol Jézus a tanítványoknak. Érdemes itt a márki és mátéi változat különbségére figyelni. Máténál közvetlenül a tanítványok könyörgésére válaszol Jézus: „Miért vagytok gyávák, kicsinyhitűek?", és csak ezután - ugyancsak a könyörgésre adott válaszként - csendesíti le a vihart. A tanítványoknak itt tehát van hitük, csak éppen kicsi, kevés a veszedelem nagyságához mérten. De Jézus megértő irgalommal fordul feléjük, és válasza nem csak feddés, hanem vigasztaló biztatás is. Hiszen ha gyengék is a hitben, ők azért tudják, hogy Jézus a megmentő Úr (κύριε σωσον - kürie, sóson...), s ezért a megmenekülés után nem is ők, hanem a váratlanul megjelenő „emberek" (οι δε άνθρωποι = hoi de anthrópoi), tehát a kívülállók kérdezik csodálkozva: „Kicsoda ez...?" Amint G. Bornkamm meggyőzően kimutatta, Máté az elbeszélést tudatosan az egyházra szimbolizálja. Az apokaliptikus borzalmak viharai (σεισμός - seismosl) között csüggedten küszködő egyházat vigasztalja, hogy „hajója" nem fog elpusztulni, mert Jézus megmenti. Máté tehát ekléziológiai irányban értelmezi és alkalmazza az elbeszélést. Márknál viszont egyértelműen a krisztológiai szempont dominál („Kicsoda ez...?") és ennek vetülete, ti. a hit kérdése. A tanítványok vádoló kérdésére Jézus tulajdonképpen már a vihar legyőzésével válaszolt. Megmutatta, hogy nem közönyös felelőtlenségből aludt, hanem azért, mert ő mindenestül Isten hatalmában tudja magát, s ez az isteni hatalom valóságos, győzelmes erőként van jelen benne. Röviden: megmutatta, mit jelent hinni. Most pedig éppen ezt a hitet kéri számon a tanítványoktól. A legnagyobb veszedelem számukra nem a vihar, hanem a hitetlenség. A gyávaság ellentéte ugyanis nem az önhitt hősködés, hanem a hit, amely minden körülmények között számol Isten hatalmával. így lesznek a vádlókból vádlottak! A tanítványok hitetlenségét csak súlyosbítja, hogy Jézusban egyszerre van velük Isten győztes hatalma és a hit élő példája. Mindkettő Jézusban konkreti101
