Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
23. Magától! - 4,26-29 kiegészítik, rövidítik vagy átfogalmazzák Márk szövegét? Egyszerűbb és sokkal valószínűbb feltételezni, hogy itt is - és egyébként is - kritizálják Márkot. Szerkesztési és teológiai koncepciójuknak nem felelt meg ez a példázat. Máté, aki 7(!) példázatot szerkeszt egybe, a konkoly példázatát közli helyette (Mt 13,2430), amelynek szókincse hasonló, de bővebb, nagyobb szabású és magyarázata is van (13,36-43). Lukács összefüggésében az emberi cselekvésen van a hangsúly (8,18.21). Ebbe nem illet bele a „tétlen földműves" és a „magától termő föld". Általában is megfigyelhető, hogy a nagyszinoptikusok gyakran keresnek erkölcsi tanulságot, intést a példázatokban. Erre a mi példázatunk egészen alkalmatlan. Az ős-Márk-hipotézis tehát - bár kritikai álláspontból született - nem elég kritikus a szinoptikusok egymáshoz való viszonyát illetően. Nézzük magát a példázatot! 26 A kezdő mondat megadja az alkalmazás tárgyát: Isten országáról van szó (lásd később!). A képanyag kapcsolása nyelvtanilag nehézkes ( ούτως... ως άνθρωποςβαλη =houtói,.., hós anthrópos balé...). De éppen ez jelzi, hogy a kapcsolódási pont nem „az ember", hanem az a folyamat, ami a „maggal" történik. 27 Fontos figyelnünk az igeidők változására. Miután a vetés megtörtént (βαλη = balé = aoristos), az embernek nincs többé semmi dolga a maggal. „Alszik és felkel" (praesens!). A zsidók a napot estétől estéig számították: ezért „éjjel és nappal" a sorrend. A két szópár az ember tétlenségét hangsúlyozza. Pihen. Nincs semmi dolga. S közben a mag kicsírázik és felnő. Ebbe a folyamatba az ember nem is tudna beavatkozni. Fogalma sincs, mi történik, míg a mag felnő. 28 ,J\Íágától", azaz az ember cselekvésétől függetlenül terem a föld. A 28. v. tehát megismétli az előző gondolatot. Ugyanakkor részletesebben írja le a termés folyamatát. A tárgyi vonzatot megtörő alanyeset (πληρης σίτος =plérés sitos) a felfedezés örömkiáltása: megérett a vetés! Az örömkiáltás után 29 viszszaesést jelent a záróvers indítása, amely még csak előre tekint az aratásra. Ismét az ember passzivitását húzza alá, hogy az aratás idejét nem ő dönti el, hanem a termés teszi lehetővé (παραδοι = paradoi). A befejezés Jóel 3,13-ra utal, ahol Isten ítéletéről van szó (vö. Jel 14,15). Mit mond tehát ez a példázat Isten országáról? A válasz azért nehéz, mert több hasonlítási pont is kínálkozik: a földmíves türelmes magatartása, vagy: a magától, azaz emberi beavatkozástól függetlenül beérő vetés, vagy: a vetés után biztosan bekövetkező aratás. Ezért több kutató feltételezi, hogy a példázat szövege húsvét után növekedett s ez bizonyos hangsúlyeltolódásokat okozott. Ez lehetséges. Mi is utaltunk a szöveg egyenetlenségeire. Az elhatárolás azonban bizonytalan. Egyesek a 27.28b., mások a 29. v.-t tartják későbbinek. Viszont a fenti három téma nem ellentétes, sőt kiegészítik egymást. Jézusnál bizonyára a vetés növekedésének befolyásolhatatlansága volt a hasonlítási pont. S ez kritikát jelentett a különböző zsidó kegyességi csoportok felé, akik mind valamilyen emberi magatartással, teljesítménnyel akarták Isten 89
