Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

21. A példázatok célja és az ige sorsa - 4,10-20 pólusa a tizenkettőnek. Sőt hallgatója (2,2.4.13; 3,20.32; 4,1; 7,14; 8,34; 10,1; 12,38), kísérője (2,7k; 5,21.24;6,33k; 10,46) és szimpatizánsa (9,15; 11,18; 12,12) Jézusnak. Még a szenvedéstörténetben is enyhítést találunk a sokaság bűnrészességével kapcsolatban (14,43; 15,11). Márknál tehát nem ellentét, hanem inkább párhuzam van a tizenkettő és a sokaság között, bizonyos fokozati különbséggel. Ez a fokozati különbség többnyire élesen rajzolódik ki (pl. 4,34; 7,17). Néha azonban egészen elmosódik (pl. 8,34). Sőt előfordul, hogy a tizenkettő beleolvad a Jézus körül levő sokaságba. Ilyen a 3,20-35 szakasz, amely ugyan feltételezi a tizenkettő jelenlétét (20. v.), de csak a sokaságról hallunk, mint a Jézushoz tartozók közösségéről (32 v.). Éppen ennek a szakasznak az összefüggésében világos a fenti apokaliptikus ige márki alkalmazása. A Jézushoz tartozók köre mindkét helyen bővebb, mint a tizenkettő. Ezt a bővebb kört nevezi a szöveg mindkét helyen így: οι περι αυτόν = hoi peri autón = körülötte levők. Ezek Isten családja (3,34). Ezeknek adatott, azaz adta Isten az ő országának titkát (4,11). Mi ez a titok? Máté (13,11) és Lukács (8,10) Isten országa „titkainak ismeretéről" (γνωναι τα μυστήρια - gnónai ta müstéria) írnak s ez náluk Jézus tanításának ismeretét, megértését jelenti. Márknál egyes szám van, az „ismerni" ige nélkül. Nála tehát nem a titkok ismeretéről van szó, hanem az emberek Jézushoz való viszonyáról. Isten országának titka azé, aki Jézus körül van. A titok nem bizonyos titkos ismereteket jelent, hanem magát Jézust. Éppen ezért, aki nincs Jézus körül, hanem „kívül" van, az bármilyen jól ismeri is Jézus hatalmas tetteit („nézvén néz") és tanítását („hallván hall"), mégsem „lát" és ért semmit, mert nem ismeri fel a legfontosabbat. Nevezetesen azt, hogy Jézus tetteiben és tanításában Isten országa, vagyis az ő isteni hatalma van jelen, s így Jézus által maga Isten nyitja meg az utat az ember előtt, hogy visszatérjen az ő közösségébe (1,15), és részesedjék az ő minden bűntől megszabadító bocsánatában (2,10; 3,28). De kik ezek a „kívül levők"? A zsidóság a pogányokat és a hitetleneket nevezte így. Az őskeresztyénség az egyházon kívülieket (lKor 5,12k; Kol 4,5). Eredetileg itt is ez utóbbi értelemben szerepelhetett a kifejezés. Márk azonban feloldja ezt az értelmezést azzal, hogy a mondatot Jézus földi útjának húsvét előtti szituációjába állítja. Kikre vonatkozik itt? Az imént láttuk, hogy Márknál nemcsak a tanítványok, de még a sokaság sem jelent teljesen negatív csoportot. Csak egyetlen csoport van, amelynek szerepe mindvégig negatív: a zsidó kegyesség képviselői (farizeusok, írástudók stb.), akik radikális ellentétben állnak Jézussal. Márk hozzájuk kapcsolja Jézus rokonait is (3,20-35). Éppen róluk olvassuk 3,31k-ban, hogy „kívül" vannak. Márk számára tehát azok a „kívül levők", akik a zsidó kegyesség nevében Jézus isteni igényét elutasítják. Számukra Jézus minden megnyilatkozása „példázattá", azaz rejtéllyé válik. Ebből a precíz megkülönböztetésből már látszik, hogy Márk, a pogánykeresztyének teológusa, nem a zsidóságot, mint népet ítéli meg negatíve, tehát nem antiszemitizmust hirdet - ahogy ezt néhány kutató feltételezi -, hanem a zsidó kegyességet, mint vállá-