Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

21. A példázatok célja és az ige sorsa - 4,10-20 Márk szerkesztő munkájának egyik legérdekesebb és legnehezebb példája e két részből álló (10-12 és 13-20 vk.) szakasz. A példázatgyűjteményben még nyilván egyszerűbben és közvetlenül kapcsolódott össze a példázat (3-9 vk.) és annak magyarázata (14-20 vk.). Talán egy ilyen mondattal: „és megkérdezték a körülötte levők a példázatról. És ő azt mondta nekik: ..." Márk azonban megszakítja ezt a sima összefüggést egy, a példázatok (többes szám!) céljáról szóló mondattal. így Jézus válasza megkettőződik és az előbb elhangzott példázat tulajdonképpeni magyarázata a második helyre szorul. Ez a szerkesztői munka nemcsak a szöveg folyamatosságát teszi nehézkessé, hanem élesen veti fel azt a kérdést is, hogy milyen teológiai szándék vezeti itt Márkot. A szöveg elemzésével keressük a választ. 10 A vers több vonása is feltűnő. Jézus nincs a tengerparton, hanem egyedül, egy szűkebb körben. Ez a földrajzi inkonzekvencia (vö. 4,1.35k) Márk teológiai szándékát mutatja: Jézus titkos kinyilatkoztatása következik! A tizenkettő említése utólagos hozzáfűzésnek tűnik. Márknál fontos, hogy amit a Jézus körül levők hallanak, azt a húsvét után tanúskodó tizenkettő is hallja. Inkonzekvens a többes szám is („példázatokról"), hiszen Jézus csak egy példázatot mondott még. Viszont előkészíti a 11. v. többes számát. 11 Jézus első válaszát az „és azt mondta nekik" tipikus márki fordulat vezeti be. Maga a válasz nem jellemző Márkra. Sőt Jézusra sem. Jézus nem azért beszélt példázatokban, hogy azokkal elrejtse mondanivalóját. Éppen ellenkezőleg! Viszont nyilvánvaló, hogy itt a „példázat" (παραβολή = parabolé) szó a héber MáSáL (= rejtély) értelmében szerepel: a kívül levőknek „minden rejtélylyé lesz". Ez a gondolkodás zsidókeresztyén apokaliptikusokra vall. Hasonlóképpen a μυστηριον - müstérion (= titok) szó használata (Márknál csak itt!), valamint a „kívül levők" éles elhatárolása. A mondat tehát ezek körében keletkezett húsvét után, éspedig a Jézust elvető zsidóság hitetlenségének indoklására. 12 Ezt az indoklást erősíti az ézsaiási utalás (Ézs 6,9k) is, amely itt található a legradikálisabb megfogalmazásban, és azt fejezi ki, hogy a kívül levők vaksága és értetlensége Isten megkeményítő ítélete. Ez a predestinációs jellegű érvelés is éppen az apokaliptikára jellemző. Bizonyos arám nyelvű variánsokkal szokták ugyan enyhíteni a predestinációs jelleget. Pl.: „...a kívül levőknek minden rejtéllyé lesz, mert (vö. Mt) nézvén néznek..., de talán megtérnek..." A megkeményedés itt már nem predestináció, hanem büntetés, de a megtérés lehetőségével. Márk azonban nyilván a fenti, egyértelműen predestinációs jellegű szöveget vette át a hagyományból. De milyen teológiai szándékkal? Ezt keresve fontos felvetnünk azt a kérdést, hogy kikre vonatkoztatja Márk a mondatot. A legtöbb mai magyarázó a két ellentétes csoportot a tizenkettő és a sokaság (4,1) ellentétére egyszerűsíti. Ez az egyszerűsítés néha egyenesen antiszemitizmusig jut el: a tizenkettő az egyházat, a sokaság a zsidóságot jelenti. Csakhogy Márknál a sokaság szerepe sokkal pozitívabb. Egyáltalán nem ellen81