Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

említett kiindulási pont ebben a tekintetben a damaszkuszi út. Gal 1,15-ben azonban már azt mondja, hogy „amikor jónak látta az, aki kiválasztott engem anyám méhétől, elhívott az ő kegyelme által, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem." Ha a múló időben valóra váltott döntések Istentől vannak, akkor azok eredete is egyre messzebb rejtőzik a múltban, míg végül is Isten örökkévaló akaratában találja meg forrását. A hit sohasem a preegzisztens titkoknál kezdődik, de a kinyilatkoztatott igazságokból egyenes út vezet hozzájuk. A Krisztus preegzisztenciájáról valló kijelentéseket nem magyarázhatjuk úgy, hogy azt a vallástörténeti iskola hívei magyarázni próbálták. Azt tartották ugyanis, hogy az első keresztyének a Názáreti Habbit felöltöztették a már kész vallástörténeti kellékekbe, többek között a preegzisztencia gondolatába is. Pedig éppen fordítva történt. A Krisztussal történt események értelméből következzett az, hogy annak kifejtése során igénybe kellett venniük mindazokat az eszközöket, amelyekkel hitük tartalmát a saját koruk számára kifejezhették. Hogy ez így történt, bizonyítja az a tény, hogy a keresztyények egy konkrét történelmi személyben fedezték fel a preegzisztens lényt. Ez lehetetlen lett volna akkor, ha a zsidó gondolatvilág preegzisztens sémáiból indultak volna ki. A zsidó ember számára éppúgy elviselhetetlen gondolat volt, mint a mai ember számára, hogy egy idő alá vetett embert a preegzisztencia jegyeivel ruházzanak fel. Amikor Krisztus alázatának mértékét akarja szemünk elé állítani, a szerző nem elégszik meg azzal, hogy azt Jézus földi életének eseményeiben mutassa meg. Jézus azt mondta János evangéliuma szerint, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (15,13). A Jézus alázatos szeretetének amplitúdója azonban igazi méreteit akkor nyeri el, ha odaadását a preegzisztens lét és a halál távolságában mérjük. Isteni létformáját adta fel, hogy megjárja a mélységeket. Nekünk, embereknek nem lehet fogalmunk lemondásának súlyáról, mert mi nem ismerjük Isten létformáját. Ha az Újszövetség Krisztus preegzisztens létének Isten felé forduló oldalát akarja említeni, akkor azt az Atya és Fiú kapcsolatában ragadja meg. Amikor a preegzisztens lét világ felé forduló oldalára esik a hangsúly, akkor Krisztust Isten „képé"-nek nevezi (Rm 8,29; 1 Kor 15,49; Kol 1,15; 3,10). De ha a himnusz azt szeretné érzékeltetni, hogy mit jelentett Jézus számára a lemondás a mennyei létről, a preegzisztens létnek egy új oldala kerül előtérbe, és ezért az „Isten létformájá"-nak fogalmát kell segítségül hívnia. Hogy 96