Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

ennek a fogalomnak ember számára megismerhetetlen tartalmát mégis megközelíthessük, ajánlatos az ellentétéből kiindulnunk. Az isteni létformával a himnusz szembeállítja az emberi létformát. Az emberi létről azt állítja, hogy az korlátok közé szorított lét. Az isteni létforma ennek ellentéte: felette áll minden megkötöttségnek, s a töredékesség helyett a teljesség birtokában van. „Gazdag volt" —mondja egyszerűen Pál Jézusról (2 Kor 8,9). Ez az isteni létforma azt jelentette a preegzisztens Krisztus számára, hogy ő Istennel egyenlő volt. Az írásmagyarázók megütköznek Krisztus és Isten egymás mellé helyezésének ezen a korai jelentkezésén. Azt hangoztatják, hogy Pálnál még egyértelműen kimutatható Krisztus alárendelt helyzete Istennel szemben. Valóban, Pál leveleinek számos részlete tanúskodik erről. Az egyik legmeggyőzőbb igehelyet 1 Kor 11,3-ban találjuk: „Minden férfi feje a Krisztus, az asszony feje pedig a férfi, és Krisztus feje az Isten." Az írásmagyarázók azonban elkövetik azt a hibát, hogy Isten és Krisztus egyenlőségének kérdését a későbbi, filozófiai ihletésű dogmatikai tételek fogalmaival közelítik meg. Az Újszövetségben ez az egység nem filozófiai, hanem teológiai értelmű. Krisztusnak Istennel való egységét és egyenlőségét nem teszi kérdésessé az a tény, hogy Krisztus Isten akaratát cselekszi. Sőt, éppen Isten akaratának szolgálatában valósul meg Krisztus és Isten között a szeretet egysége, amelyet joggal nevezhetünk funkcionális egységnek és egyenlőségnek. Mert Isten is igazolja, támogatja és sajátjának fogadja el ezt a szolgálatot. Ha következetesek akarunk lenni, akkor Isten Krisztus mellé állását is joggal tarthatjuk alárendeltségnek. Különösen János evangéliumában fedezhető fel ez a sajátos dialektika. A válasz mindig attól függ, hogy Isten vagy Krisztus felől kérdezünk. Ha azt kérdezzük, hogy Krisztus szavaiban és cselekedeteiben megbízhatunk-e, a válasz a következő: „Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,30) Ha pedig azt a kérdést tesszük fel, hogy Jézus megbízható képet ad-e az Atyáról, akkor a válaszban Isten engedelmes szolgálata kerül előtérbe: „Nekünk annak cselekedeteit kell cselekednünk, aki elküldött engem." (Jn 9,4) A himnusz esetében is ugyanezzel a kettősséggel találkozunk. Krisztus egyenlő ugyan Istennel, de ezt nem tekintette olyan zsákmánynak, amelyet a maga javára használ ki, hanem önként alávetette magát Isten akaratának. Istennel való egyenlősége a szolgálat vállalalásában mutatkozott meg, és alávetettségében tűnt ki, hogy ő egyenlő Istennel, aki a szeretet. Nem a kísértés hasonlósága miatt, hanem az ellentétes párhuzam kedvéért kí8 97