Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)
V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)
és az irat terminológiájában feltűnő egyezéseket figyelhetünk meg. De éppen ennek a feltűnő egyezésnek az ismeretében lesz igazán érzékelhetővé a kettő között levő különbség is. Amíg az Elsőember sorsa egy gondolat mitikus kifejezése, addig a himnusz a történelmi Jézus személyét és életét veszi alapul. A himnuszt olyan valaki írhatta, aki ismerős volt abban a gondolatvilágban, amelyből a Poimandrész-traktátus is származott, de ismerte a Septuagintát — a 10. és 11. versben található LXX-idézetek bizonyítják ezt — és a különböző zsidó hagyományokat is. Hogy a himnusz mégsem vált heterogén elemek mozaikjává, csak azzal magyarázható, hogy nem a tradicionális sémákat alkalmazta Jézusra, ahogy a vallástörténeti iskola elképzelte, hanem éppen fordítva: A Jézus Krisztusban megismert valóság számára keresett megfelelő kifejezési formát. Ebben rejlik a himnusz titka: A sokszínű szellemi háttér ellenére is minden ízében egységes és impozáns gondolati építmény. Ezek után már megkísérelhetjük a himnusznak a levélben kapott szerepétől független, eredeti üzenetének megfogalmazását: A himnusz mindenekelőtt azt a Krisztust magasztalja, akit Isten úrrá tett a kozmoszt rabságukban tartó sorshatalmak felett. Ε tekintetben közeli rokonságot mutat a Kol 1,15—20-ban található krisztushimnusszal. Krisztus azért volt erre a legfőbb hatalomra méltó, mert nem törődve az isteni létforma előnyeivel magára vette a hatalmak alá vetett emberi lét szolgai formáját, s eközben mindhalálig engedelmes maradt Istennek. Külön hangsúlyt tesz a himnusz arra, hogy ezt a sorsot Krisztus önként vállalta. Kétségtelen, hogy a himnusz a krisztológiának sok területét nem érinti, de egy himnusztól a műfaj sajátosságából következően nem is várható el dogmatikai pontosság és teljesség. Pál teológiai megjegyzései lényegesen nem módosítják a himnusz üzenetét. A kereszthalál hangsúlyozásával aláhúzza Jézus engedelmességének nagyságát. A kereszten végleg nem maradt semmi az isteni létforma dicsőségéből. A halál önmagában még lehet szép halál. A kereszthalál azonban a nagy bűnösök botrányos halála. A himnusz végén található doxológiai kiegészítéssel talán az volt Pál célja, hogy ezzel félreérthetetlenné tegye Jézus életútjának szolgálat-jellegét. Amit Jézus vállalt nem öncélú mutatvány, hanem Isten dicsőségének szolgálata. Istennek, az Atyának dicsősége pedig az, ha szeretete kiáradhat teremtményeire. 92