Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

BEVEZETÉS - 1. A Filippi-levél

tás veszélyéről és tarthatatlanságáról. Szokatlan ennek az apologetikus résznek a levélben elfoglalt helye is. Pál általában az érdemi rész első pontjaként, azonnal a köszöntés és hálaadás után szokta az ilyen természetű kérdéseket tárgyalni. Letagadhatatlan a stílusváltás és a hangulatváltozás is. A törés előtt a levél fogalmazása és alaphangja baráti, és az apostol és a gyülekezet közötti összhangról tanúskodik. Az utána következő viszont élesen és szenvedélyesen fogalmazott. A harci levelekben megszokott páli hang üti meg fülünket. A levél egységének hívei azzal érvelnek, hogy ilyen zökkenők Pál más leveleiben is találhatók. így például 1 Thess 4,13-ban, Hm 16,17-ben és 1 Kor 15 és 16 fejezete között. De ha ezeket a helyeket alaposabban megvizsgáljuk, kiderül, hogy témaváltásról van szó csupán, különösebb hangulati változás nélkül. Egyedül a Rm 16,17nél meglevő váratlan fordulat áll legközelebb a Filippi-levélben találhatóhoz. Ez a megfigyelés azonban csak erősíti azt a gyanúnkat, hogy a Filippi-levél nem egységes, mert a Rm 16,17 és következők kapcsolata a Római-levél testével ugyancsak egyike a nehéz irodalomkritikai problémáknak. A Filippi-levél egységének védelmezői azt állítják, hogy a levélben kétségtelenül meglevő törést nem kell feltétlenül két különböző levéllel magyaráznunk. Ennek oka lehet az is, hogy Pál szünetet tartott a diktálásban. Sőt esetleg hosszabb időre félbe kellett szakítania az írást. Közben új hírek érkezhettek a gyülekezetből, s ez tehette szükségessé a téma- és hangulatváltást. Ha így lett volna, Pál, valószínűleg, legalább egy fél mondattal jelezte volna a megváltozott helyzetet. Ennél is döntőbb azonban, hogy a gyülekezetnek és az apostolnak a levélből kideríthető helyzete annyira elüt a törés előtti és a törés utáni helyzettől, hogy a kettő között hosszabb időnek kellett eltelnie. A levél első felében említett nehézségeket nem tévtanítók okozzák a gyülekezetnek. Nem lehet ugyanis az 1,28-ban jelzett „ellenszegülőket" a 3,1b után kíméletlenül megbélyegzett tévtanítókkal azonosítani. Az „ellenszegülők" a gyülekezetnek szenvedést és nem kísértést jelentenek, mint a tévtanítók. A levél első felében Pál a szolgálat lelkületét hiányolja a kegyes versengésben élő gyülekezetnél. Tehát elsősorban az evangélium etikai következményeit kell levonniuk. A 3. fejezetben viszont a hitet fenyegeti veszély, mert a tévtanítók a törvényt akarják az evangélium helyére tenni. 1,15 — 18-ban is olvashatunk ugyan arról, hogy Pál kifogást emel egyes 10