Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 1. Törekedjetek együtt egymás javára! (2,4 — 4)

senki sem emelheti a másik fölé önmagát, mert mindnyájan Isten kegyelméből vagyunk, akik vagyunk. Mégis mind a hagyományos fordítás, mind Barth elkerüli az apostol szavainak igazi értelmét. Pál nem azt kívánja a gyülekezet tagjaitól, hogy hunyják le a szemüket a meglevő értékkülönbségek előtt, vagy hogy tekintsék a kegyelem szintjén egyenlőnek egymást, hanem arra akarja rávezetni őket, hogy mit kell tenniük az egymástól oly sokban különböző tagoknak a haszonlesés és dicsőségkergetés helyett. Amikor egyik tag maga fölé helyezi a másikat, akkor a gyülekezet a szolgálatnak Krisztustól kapott életrendjébe illeszkedik bele: „Aki közületek első kíván lenni, legyen a ti szolgátok!" (Mt 20,27) Vagy: „Akire sokat bíztak, attól többet kívánnak." (Lk 12,48) Pál pedig így adja tovább a szolgálatrendjét: „Mi, az erősek, tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne önmagunk kedvét keressük." (Rm 15,1) Végül pedig: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét!" (Gal 6,2) Ha tehát különbségek vannak a gyülekezet tagjai között—s mikor nem lesznek?—, akkor ez alkalom arra, hogy egyik tag szolgáljon a másiknak azzal, amije van, és így pótolja ki a másik hiányát. Az alázat itt még a szó eredeti értelmében jelentkezik: az alárendelt helyzet vállalása. Az a kisebb a másiknál, aki szolgaként maga fölé rendeli a másikat, legyen az a legjelentéktelenebb tagja a gyülekezetnek. így gyakorolhatja Isten népe a gyülekezetben a helyét és feladatát a világban. A, gyülekezet tagjai között sok különbség lehet, egy tekintetben azonban mind egyformák: egymásnak szolgái. Talán azért is kell hangsúlyoznia az apostolnak, hogy mindenki helyezze maga fölé a másikat, mert egyesek a maguk erőtlenségére hivatkozva csupán elvárják mások szolgálatát. Xincs olyan gyülekezeti tag, aki valamivel ne lehetne a többi javára. Valamivel a „gyengébb" is szolgálhatja az „erosebb"-et. (4) Azzal azonban a gyülekezet még nem lesz szolgáló gyülekezetté, hogy a tagjai egymást önmaguk fölé helyezik. A szolgálat nemcsak értékelés és besorolás kérdése. Az ember tetteit az érdekek mozgatják. Ezért kell még a következő intést is meghallania a gyülekezetnek: „Senki se tartsa a maga érdekét szem előtt, hanem inkább mindenki a másét!" Ha valaki a másikat maga fölé helyezi, akkor tartsa őt és szempontjait fontosabbnak a saját érdekeinél. A gyülekezet így válik egymás mellett élő emberekből egymásért élők közösségévé. Pál tudja, hogy az a nagy feladat, amelyet a gyülekezetre ró, 82