Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 1. Törekedjetek együtt egymás javára! (2,4 — 4)

harmóniába, ha ugyanakkor megkiizdiink a közösséget bomlasztó bűneinkkel. Az apostol most sem áll meg a közösséget károsító cselekedeteink felszínén, hanem azok hátterét, mozgatórugóit vizsgálja. Ezek közül, nagyon találóan, azt a két, egész magatartásunkat meghatározó törekvést emeli ki, amelyek leginkább károsítják a gyülekezet, de minden közösség életét: „Semmit se cselekedjetek haszonleséshői, se hiú dicsőség vágyból!" Ha a haszon szempontja irányítja cselekedeteinket, akkor a közösség csak abban az esetben számíthat ránk, ha a feladat nekünk is személyes előnyökkel jár, és a közösségnek csak azok a tagjai számíthatnak ránk, akikkel érdemes foglalkoznunk. Haszonlesésből elhallgathatjuk az igazságot, és ugyanez okból kíméletlenek is lehetünk. A dicsőségvágy szintén mélyen ivódott az emberi természetbe. Szeretnénk mindenütt az elsők lenni, és mindenütt a figyelem középpontjába kerülni. Szívesen vesszük a dicséretet, és gyógyíthatatlan sebet ejt rajtunk a bírálat. Más dicsősége féltékennyé tesz, és bukása kárörömmel tölt el minket. A dicsőségvágy menthetetlenül eltorzít ja a közösségi életünket. Akit a dicsőségvágy hajt, a felette állókhoz dörgölődzik, és nem veszi észre az alatta levőket. Azokat szereti akik körülhízelgik, és az őszinte emberektől elfordul. A közösség közönséggé válik számára. A dicsőségvágyó a közösség terhévé lesz, ahelyett, hogy a közösség terheit hordozná. Pál szerint akkor válna a gyülekezet igazi közösséggé, ha minden egyes tagja szeretetben, egy lélekkel törekedne az egész test egységére. De mindez csak kegyes óhaj volna a részéről, ha nem számolna a valósággal. Nincs olyan közösség ugyanis, a keresztyén gyülekezetet is beleértve, amelyben minden egyes tag a helyzetnek ugyanazon a magaslatán állana. Pál számol a gyülekezetekben „erősekkel" és ,,gyengékkel" (Hm 14 — 15,6; 1 Kor 8), s ez a szó igazi értelmében az ítéletnapig így lesz. Azért olyan kedvező terep a gyülekezet a haszonlesőknek és dicsőségvágyóknak, mert kihasználhatják a „gyengébbek"-et. Ebben a helyzetben a gyülekezet egységét és benne minden tag javát csak az szolgálhatja, hogy az egyik tag a másikat alázattal maga fölé helyezi. Ha a megszokott fordításhoz igazodunk, és az apostol intését úgy értjük, hogy mindenkinek a másikat magánál különbnek kell tartania, akkor azt a becsületesen soha meg nem valósítható követelményt állítjuk a közösség tagjai elé, hogy a maguk értékeit becsüljék le, a másokét pedig értékeljék fel. Barth arra gondol, hogy ez az igehely a másik gyülekezeti tagnak adott kegyelem megbecsülésére int. Valóban úgy van, hogy 8 81