Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 1. Törekedjetek együtt egymás javára! (2,4 — 4)

gélium jelenti. Mielőtt bármit is kérne a gyülekezettől, arra emlékezteti őket, amit Istentől kaptak. Ezért a gyülekezet életére vonatkozó utasításait legtalálóbban evangéliumi intelmeknek nevezhetnénk. Ebben rejlik e keresztyén erkölcs legdöntőbb sajátossága. A filozófiai etika egy erkölcsi eszméből indul ki, és a megvalósítást az ember erkölcsi érzékére és jóakaratára bízza. A zsidó etika Isten kodifikált akaratából, a Thórából olvasta ki az erkölcsi útmutatást. Erkölcsi hajtóereje pedig az érdemszerzés vágya volt. Pál sok mindent átvett a görög (4,8—9) és zsidó (Rm l,18kk) etikából, de a kiindulópont és az erkölcsi erő tekintetében lényegesen eltér tőlük. Amikor el akarja érni célját a gyülekezetben, emlékezteti őket arra, hogy milyen sokoldalú ösztönzés éri a kersztyén embert, és ha mindezt becsülni tudja, nem maradhat tétlen: „Ha jelent valamit az intés a Krisztusban..." Félreértenénk az apostol szándékát, ha feltételeznénk, hogy ezekben a mondatokban a maga igehirdetésére és a gyülekezetben végzett sok munkájára apellál. Tömör kérdéseivel egyedül arra a megváltozott és gazdag életre emlékezteti a filippi keresztyéneket, amelyet Jézus Krisztus ismerete és elfogadása váltott ki belőlük. Ha összehasonlítják régi, pogány életüket az új, Krisztustól kapott életükkel, akkor a kérdésekre csak igennel válaszolhatnak. Krisztusban megismerhették Isten bűnbocsátó szeretetét, megszabadultak a bűn zűrzavart és szorongást jelentő uralma alól, s az örök élet örökösei lettek. Krisztusban olyan szeretettel találkoztak, amely „a megrepedt nádat nem töri el és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki" (Ezs 42,3; Mt 12,20). Ez a szeretet életben és halálban támaszt és vigasztalást jelent nekik. Számon kell tartaniuk a Lélek ajándékát is. Mindaz, ami Isten akaratából közöttük megvalósult csak a nekik ajándékozott Lélek által volt lehetséges. A gyülekezet tagjai a Lélek különböző karizmáiban részesültek, hogy a gyülekezet élete semmiben se szenvedjen hiányt. Az Isten Lelke, amely minden gyülekezeti tagban munkálkodik, közös nevezőként forrasztja egy test közösségébe a sokféle tagból összetevődő gyülekezetet. Végül Isten szívére hivatkozik az apostol. Mindaz, ami velük történt, mióta az evangéliumból élnek, nem a természeti törvények rideg személytelenségével ment végbe. Az események mögött érző, megértő, szánakozó, ragaszkodó, a jogos haragot a kegyelem javára billentő isteni irgalom és könyöriilet rejtőzött. Olyan Istent ismertek meg a Krisztusban, akinek oldott, örvendező szívvel kiálthatják: „Abbá, azaz Atyánk!" (Rm 8,15). A gyülekezetnek mindezt szám78