Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

BEVEZETÉS - 1. A Filippi-levél

szóló üzenetét megkeresni. Ha ezt a történetkritika módszereivel meg tudjuk találni, akkor tudjuk Isten kijelentését „alkotó" módon a magunk történeti helyzetére alkalmazni. A Filippi-levél üzenete is csak így elevenedhet meg a mi számunkra. Az egyes kérdések sorrendjét a bevezetés során a levél által felvetett problémák határozzák meg. Mielőtt például a filippi gyülekezet helyzetét ismertetném, szükséges a levél egységének kérdésé ben döntenem. Mert ha igaz az, hogy a jelenleg kezünkben levő levél eredetileg több levélből állt, akkor a különböző levelek természetesen más és más gyülekezeti helyzetet is feltételeznek. Ezért tértem el a bevezetés tudományban szokásos sorrendtől, s először a levéllel kapcsolatos irodalomkritikai kérdésekre igyekszem feleletet adni, s csak azután foglalkozom a levél címzettjeire vonatkozó tudnivalókkal. I. A Filippi-levél A levél írója Az egyházi hagyomány egyöntetűen Pál apostolt tekinti a levél szerzőjének. Már a Kr. u. 2. század első felében Polikarposz szmirnai püspök a filippi gyülekezethez írt levelében hivatkozik Pálnak a gyülekezethez írott leveleire, és idéz is azokból. Csupán a múlt században Baur és nyomában a tübingeni iskola vonta kétségbe a levél hitelességét. Azóta komoly kétség nem merült fel a páli szerzőség tekintetében. A levél annyira sajátos, egyedi helyzetet tükröz, annyira magán viseli a páli gondolatmenet és stílus jegyeit, hogy szó sem lehet utólagos konstrukcióról. Ennek a megállapításnak nem mond ellen a formatörténeti kutatásoknak az a felismerése, hogy írásaiban Pál nemcsak a maga gondolatait adja tovább, hanem azok szövetébe sok mindent belesző az egyházi hagyományból vagy korának szellemi közkincséből. Ezt az írói gyakorlatot ott is tetten érhetjük, ahol az apostol nem utal kifejezetten a hagyományra. Ez az észrevétel különösen is vonatkozik a Filippi-levélre. Ebben találjuk meg ugyanis az egyik legjelentősebb és legterjedelmesebb „intarziát". Lohmeyer hívta fel először a figyelmet arra, hogy Fii 2,5—11-ben egy, az őskeresztyénség liturgiájában használt Krisztus-himnusszal van dolgunk. De találunk a levélben más liturgikus elemeket — doxológiákat—, ótestamentumi reminiscenciákat, sőt ún. hellenisztikus diatribé-töredéket is (4,8). Ezek az egyházi és általá8 /