Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12-26 - 2. Pál fogságának kimenetele még bizonytalan (1,19-20) 53 Pál reméli, hogy minden Krisztus magasztalására fog történni

tünk Islen üdvösséget szerző szabadításának Jézus Krisztus által. Ezek után már érthető, hogy mindazok, akik az evangélium örömhírét viszik a világba, szolgálatukkal Isten szabadításának eszközei, egyúttal pedig Isten végső szándékának, az üdvösségnek előmozdítói lehetnek. Amikor tehát Pál ügye végső kimenetelét mérlegeli, annak a bizonyosságnak ad hangot, hogy az üdvösségére íog végződni akkor is, ha számára nem hoz szabadulást. A mondat fogalmazása azt a benyomást kelti, hogy Pál elsősorban a maga üdvösségét tartja szem előtt. A továbbiakból azonban kiderül (20v.), hogy számára nincs olyan üdvösség, amely szolgálatától elválasztható lenne. Pál bizonyosságát nem a maga jellemének erejére, bátor helytállására alapozza. Ehelyett számít a filippiek könyörgésére. Magát nem magános hősnek, hanem az egyház tagjának tekinti, akiért az egész test helytáll Isten előtt. A gyülekezet se tekintse őt megingathatatlan sziklának, amely bizonyosan meg fog állni a próbatételben. Az evangéliumból fakadó reális emberszemlélet nem ismer hősöket. A szeretet pedig nem hagyja cserben azt, aki nem hős, csak esendő ember. Az elképzelhető volna, hogy Pál a maga emberségéből is sztoikus lelki nagysággal tudná fogadni azt, aminek jönnie kell. De szabadítássá, az evangélium előmenetelévé csak akkor lesz. ha ő nem marad magára a döntő pillanatokban. Az apostol bízik abban, hogy olyan gyülekezetet szólít fel a könyörgésre, amely szereti őt, s mielőtt bírálná, imádkozik érte. A gyülekezetnek, amely szereti őt, viszont meg kell tanulnia, hogy nem a Pál iránti kíméletért, vagy az életéért kell könyörögnie, hanem a Jézus Krisztus Lelkének segítségéért. Mert csak a Lélek segítsége, vagy — s ez a fordítás is lehetséges — a Lélek ajándékozása teszi lehetővé, hogy szavából és magatartásából Krisztus valója tűnjék elő. Talán Jézus szava jut eszébe Pálnak, aki ezt ígéri a hasonló helyzetbe kerülő követőinek: „Ne aggodalmaskodjatok, hogyan vagy mit szóljatok, mert megadatik nektek abban az órában, mit modjatok. Mert nem ti vagytok, ákik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól bennetek." (Mt 10,19) (20) Az eddigiekből nyilvánvaló lett, hogy ügye kimenetelére gondolva Pál nem a maga sorsa miatt telik meg feszültséggel. Azért tekint feszült várakozással és reménységgel a kétségtelenül nehéz pillanat elé, mert a reábízott szolgálat forog kockán. Ha önmagára néz, kínozza a megszégyenülés lehetősége. A zsidó ember lelke mélyén különösen is rettegett a megszégyenüléstől, és az egyik legsúabb büntetésnek tekintette. Nem véletlen, hogy. Jézus a magát 57