Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

II. HÁLAADÁS ÉS KÖNYÖRGÉS A GYÜLEKEZETÉRT 1,3-11

Pál azzal a kijelentéssel kapcsolja vallomását az imádságban előbb mondottakhoz, hogy „méltányos" részéről Istennek a gyülekezetben megkezdett munkát befejező hűségére gondolnia, mert szívében hordja őket. A nehezen érthető összefüggés miatt több írásmagyarázó megpróbál a sorok között olvasni. Némelyek arra gondolnak a „méltányos" szóval most már nyíltan elismerését akarja kifejezni a gyülekezetnek áldozatkészségéért. Mások viszont azt gyanítják, hogy Pál itt tulajdonképpen meg szeretné nyugtatni a gyülekezetet: Nincs bennem neheztelés amiatt, hogy csak most jutott eszetekbe a támogatás. Pedig nincs szükség arra, hogy Pál szavaiban hátsó gondolatokat keressünk. Pál éppen azt akarja kifejezni, hogy nem a neheztelés, hanem a szeretet vezeti őt akkor, amikor Isten munkáját nem tartja befejezettnek közöttük, és kéri számukra Isten további hűséges munkáját. Nem megszégyeníteni akarja őket, hanem javukat szeretné. Ha igazán a szívén hordja őket, akkor a jövőjüket nézi, és a szolgálatban való előmenetelükért könyörög. Ha csak az elért eredményekre tekintene, s azokkal legyezgetné a gyülekezet hiúságát, nem szeretné igazán őket. Pál tudja, hogy az az érzés, amely betölti őt a filippi gyülekezet iránt, kölcsönös. A neki küldött támogatás ékesen szóló bizonyítéka a gyülekezet iránta érzett ragaszkodásának és szeretetének. Tudja, hogy ők is szívükben hordják őt. De ahogyan a maga érzéseit is a gyülekezet igazi javát tekintő szeretet szintjére emeli, úgy a filippiek személyének szóló szeretetét is az evangélium ügyének összefüggéseibe állítja bele: Ő, Pál, szívében hordozza őket, akik mind fogságában, mind az evangélium védelmezése és tanúsítása közben részesei lettek az őt ért kegyelemnek. Ha tehát a gyülekezet meleg szívvel adományt küld neki, ne felejtse el. hogy öt és a gyülekezetet nem valami emberi szimpátia, hanem Isten evangéliuma kapcsolta össze, és így a neki küldött adomány is annak szól, aki mind közöttük, mind pedig fogsága körülményei között az evangéliumért áll helyt. A gyülekezet ismerje hát fel, hogy a legkisebb és legprózaibb személynek szóló szolgálat is az evangélium és ezzel együtt az emberiség ügyét szolgálja. Az apostol külön hangsúlyt tesz arra, hogy a filippi gyülekezet fogsága idején támogatta őt. Mi a mai eszünkkel természetesnek tartanánk, hogy az apostol szorult helyzete csak még inkább megindította a gyülekezetnek amúgy is ragaszkodó szívét. Pál leveleiből azonban tudjuk, hogy ez nem minden gyülekezet esetében volt így. Rengeteget kellett például a korintusiakkal vitatkoznia arról, 38