Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

II. HÁLAADÁS ÉS KÖNYÖRGÉS A GYÜLEKEZETÉRT 1,3-11

szó birtokos jelzője is. Mivel a „részestárs" már önmagában is kifejezi az egyiivétartozást, és ezért indokolatlannak tűnik, hogy ezt még egy birtokos névmással is meg kelljen erősíteni, a birtokos névmást a „kegyelem"-hez kell kapcsolnunk. így válik világossá, hogy Pál nem általában a kegyelemről beszél ebben a versben, hanem a szenvedésnek neki kijutó kegyelméről, úgy mint 1,29-ben is. 1

2 A „perisseuein" a duzzadó, kicsorduló bőség igéje. Pál gyakran használja a hit által Krisztusba gyökerező élet jellemzésére (Rm 15,13; 1 Kor 14,12 stb.). 1

3 „Felismerés", „megtapasztalás", „lényeges": a görög filozófia etikai fogalmai. 1

4 „Ta diapheronta" kettős jelentésű szó. Jelentheti több lehetőség megkülönböztetését, de azt is, amit fontosabbnak találunk mérlegelésünk során. Ellentéte az „adiaphoron", a „lényegtelen". 1

5 A „dikaioszüné" az eredeti szövegben birtokos esetben áll. A birtokos esetet felfoghatjuk eredethatározóként, s akkor ezen a helyen a megigazulásból fakadó gyümölcsökről van szó. De tekinthetjük értelmező genitivusnak is. Ebben az esetben maga a gyümölcs az igazság. Az összefüggés alapján az utóbbi értelmet kell valószínűbbnek tartanunk. Míg a „tisztaság" és „feddhetetlenség" az ítélet negatív, addig „az igazság gyümölcse" a pozitív szempontját állítja elénk. 1

6 Egy papirusztöredéken az „Isten magasztalására" helyett „az én magasztalásomra" szöveg található. Az a gondolat, hogy a gyülekezet igazsága lesz az apostol igazsága az ítéletben, többször is felbukkan Pálnál (2,16 — 17; 1 Kor 4,5). Ezért nem lehetetlen, hogy ez a toredék őrizte meg az eredetibb szöveget. Hálaadás a gyülekezet szolgáló szeretetéért (3—4) Pál, mint általában minden levelét, a filippi gyülekezethez írt levelét is imádsággal kezdi. Erre formai meggondolásokon túlmenően teológiai okok késztetik. Az imádságban mindaz, ami a levélben előkerül, elveszíti profán elszigeteltségét, és az Isten és ember kapcsolatának szintjére kerül. Ebben a megvilágításban az események elnyerik igazi értelmüket, az emberek megítélése a kegyelem mértéke alá kerül, és a megoldás is helyes mederre talál. Az imádság nem a szolgálat pótléka, hanem a kiindulási pontja és hordozó ereje. Az imádság gyakorlatában teljes egyértelműséggel fejeződik ki a megigazulás alapvető igazsága: Mindig Istenre szorulunk. Az imádságban szoros egységbe fonódik az Isten iránti bizalom, az emberek iránti felelős szeretet és a dolgok jóra fordíthatóságának reménysége. Ennek megfelelően Pál mindenkiért, az 34