Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

BEVEZETÉS - 2. A címzettek

Azt azonban bizonyosra vehetjük, hogy kiheverve a törvényeskedők aknamunkáját töretlenül és az evangélium iránti hűségben élte életét. Polikarposznak a második század elején a gyülekezethez írt levelében olvashatjuk a következőket: „A ti hiteteknek ősidőktől fogva híres, erős gyökere még most is kitart és gyümölcsözik a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére." (1,2) Ez a mondat tehát tanúsíthatja számunkra, hogy a gyülekezet, közel 80 esztendővel Pál magvetése után is, elevenen él az apostoli alapokon. Ügy látszik a nagy keresztyén gnosztikus tévtanok sem tudták erről letéri teni. A gyülekezet környezete A sajátos arculatú filippi gyülekezet olyan városban él, amelynek viszonyai szintén különböznek a Római Birodalom átlagos provinciális városainak viszonyaitól. A várost II. Eülöp macedóniai király Kr. e. 358 táján valószínűleg több régi falu összevonásával (erre mutat a városnév többesszámú alakja) alapította. Nem feküdt ugyan a tenger mellett, fejlődésére mégis kedvezően hatott, hogy fontos utak csomópontjában feküdt. Nagyobb jelentőségre a római hódítás után tett szert. Itt volt a kelet-nyugat irányú főútvonal, a Via Egnatia átrakóhelye. Világhírnevet hozott Eilippinek a mellette lezajlott történelmi jelentőségű csata. Itt győzte le ugyanis a nagy polgárháború idején Antonius és Oktavianus (a későbbi Augustus császár) egyesített serege a Caesar-gyilkos Brutus és Cassius hadait. A csata következményei a város életét is gyökeresen megváltoztatták. Először Antonius, s majd később Augustus seregeik kiszolgált katonáinak, veteránjainak egy részét Filippiben telepítette le, s ezzel a várost kolóniává tették. A városnak megadták az itáliai jogot. Népgyűlést tarthattak, saját körükből választhattak vezetőket, akik a bíráskodás tisztét is ellátták (Csel 16,20). A város tehát több függetlenséget élvezhetett, mint a provincia többi városa. Bár Filippiben mások is, például kereskedők is letelepedhettek, a város életét mégis az egyre érkező veteránok szabták meg, akik többnyire kis birtokukon gazdálkodtak. így a város lakosságának zömét egy katonai fegyelemhez szokott és a katonai hagyományokat továbbra is ápoló kispolgári-paraszti réteg alkotta. Természetesen jelen volt a városban a mindenütt megtalálható rabszolgaréteg is. 21