Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

VII. HARC A ZSIDÓKERESZTYÉN BEFOLYÁS ELLEN 3,1b—4,1

Ha a Galáciai- és a 2. Korinthusi-levélben jellemzett tévtanítást és azok képviselőit összehasonlítjuk a Filippi-levélből nyert képpel, feltűnő egyezést állapíthatunk meg. Meglepő következtetésre jut­hatunk akkor is, ha a három levél keletkezési idejét is összevetjük. Kiderül, hogy mind a három egy aránylag rövid időszakban, a harmadik missziói út vége felé, Pálnak az efezusi tartózkodásától a korinthusiig terjedő időben keletkeztek. Mintha egy időben le­zajló, konce'ntrált támadás képe bontakoznék ki előttünk. Ezt a fel­tételezést az apostol leveleiből számos utalás támasztja alá. A tá­madás Kisázsiában indult meg. Gal 2,4-ben írja Pál, hogy a gyüle­kezetekbe áltestvérek furakodtak be. Az „áltestvér" megjelölés nyilván olyanokra vonatkozik, akik keresztyén testvérként jönnek más vidékről a gyülekezetekbe, de nem igaz szándékkal. Talán ugyanezekről jegyzi meg 1 Kor 16,9-ben hogy Efezusban sok ellen­féllel kell szembenéznie. Az offenzíva hamarosan átterjedt a mace­dóniai gyülekezetekre is. 2 Kor 7,5-ben arról tudósítja a korinthu­siakat, hogy Macedóniában sok nyomorúság mellett „harcok" is vártak reá. Szokatlan volna, ha Pál ellenséges indulatú pogányok ellenében harcolna. Egészen bizonyos, hogy keresztyén ellenfelekkel való viaskodásról beszél. Ugyanebben a levélben megpróbáltatá­sainak katalógusában az áltestvérek miatt átélt veszélyeket is megemlíti (2 Kor 11,26). Sőt az áltestvérek, akiket ebben az esetben álapostoloknak nevez, már Akhája vidékén is megvetették lábukat (2 Kor 11,13). Lukács, aki az első keresztyénség két ágának össze­tűzését igyekszik tapintatosan elhallgatni, Pál második macedóniai útjáról csak annyit jegyez meg, hogy akkor Pál sok beszéddel in­tette a gyülekezeteket. Mindabból, amit az apostol leveleiből meg­tudtunk, bátran következtethetünk arra, hogy Lukács megjegyzése mögött is az áltestvérekkel vívott küzdelem húzódik meg. (Csel 20,2). Joggal gyanítható, hogy a Pálnak annyi gondot okozó akció a je­ruzsálemi gyülekezet bizonyos köreiből indult ki. Pál Gal 2,4-ben a be­furakodott áltestvérek szándékát abban látja, hogy azok ki akar­ják kémlelni a páli alapítású gyülekezetek szabadságát. Valójában arról volt szó, hogy a törvényhez hű keresztyének meg akarták vizsgálni a törvényt túlhaladottnak tartó páli gyülekezetek erkölcsi állapotát. Olyan küldöttek lehettek ezek, akik a jeruzsálemi gyüle­kezet vezetőinek tekintélye mögé húzódva rendelkezéseket is ad­tak a páli gyülekezeteknek (Gal 2,5). Ezekhez hasonló beállítottságú ellenfeleknek kell tartanunk azokat is, akiket Pál 2 Kor 11,13-14­141

Next

/
Oldalképek
Tartalom