Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)
V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 3. Istennek kell engedelmeskednetek! (2,12 — 18)
el Isten az ő Fiát... hogy elnyerjük a fiúságot." (Gal 4,4—5) A mi oldalunkról viszont a fiúvá fogadtatásunk azt a vágyat ébreszti fel bennünk, hogy „egészen az övé legyünk" (Luther). A „fiúság" ajándéka (adopció I) és az Atyának való engedelmesség ugyanannak az éremnek két oldala. Pál k gyermeki mivoltunk következményeit szívesen fejezi ki a zsidó áldozati ritus képeivel: „Adjuk hát oda —válaszul Isten irgalmára — testünket élő, szent és az Istennek tetsző áldozatul!" (Rm 12,1) Az egész élet hálaáldozata az egyetlen értelmes áldozati hagyomány, amely hatályban maradt Isten népének életében, és ahogy az ótestamentumi áldozatnak hibátlannak, Istenhez méltónak kellett lennie, a szolgálatra szánt keresztyén életnek is feddhetetlennek és romlatlannak kell bizonyulnia. Az élet hálaáldozatának hibás vagy hibátlan voltát nem ítélheti meg maga az áldozathozó. Az ítélet más részéről illeti az áldozatot. Arra nem tér ki az apostol, hogy az áldozatnak ki előtt és mikor kell hibátlannak lennie. Az a körülmény, hogy szavai szerint a gyülekezet tagjainak a világban kell Isten gyermekeinek bizonyulniuk, arra enged következtetni, hogy életük áldozatának nemcsak a jelenben és az utolsó időkben végbemenő ítéletében, hanem az emberek szemében is hibátlannak kell lennie. Természetesen sokkal többről van itt szó, mint valami polgári feddhetetlenségről vagy elvont, életidegen szentségről. 4 gyülekezetnek a szolgáló szeretetben kell feddhetetlennek lennie. Mint ahogy környezete is ezt kéri legtöbbször számon tőle. Ugyanakkor a szolgáló élet áldozatának belülről is romlatlannak keli lennie. Az „akeraiosz" jelző a bibliai iratokban általában átvitt, erkölcsi értelemben szerepel. Az eredeti kép azonban mégsem halványult el egészen. A kép szerint olyan keverékről van szó, amelyben az alkotó elemek nem tudnak elvegyülni egymással. A romlatlan ember az, akinek belső ösztönzésből van affinitása a jóhoz, s ugyanakkor belső kényszerből idegenkedik a rossztól. Ezért nincs is számára kompromisszum a jó és rossz között. Olyan tulajdonság ez, amely mesterségesen elő nem állítható, de nélküle mégis állandó belső konfliktust jelent a szolgálatban álló élet. Romlatlanságot egyedül a Szentlélek munkája teremthet bennünk. Isten gyermekeinek feddhetetlen és romlatlan áldozata tehát nem állapot, hanem szüntelenül megújúló feladat. Isten pedig azon fáradozik, hogy szolgálatunk ilyen legyen. Mi is engedjünk neki „félelemmel és remegéssel". Az Isten gyermekei az Atya akaratához igazodnak. A gyülekezetet körülvevő pogány világot Pál az Ótestamentumból vett ha116
