Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)
V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 3. Istennek kell engedelmeskednetek! (2,12 — 18)
gyományos fordulattal jellemzi: „ferde és fonák nemzedék". Tartsuk szem előtt, hogy ezt a fordulatot az Ótestamentum és Jézus Isten népére alkalmazta. Üjra a fejezet témájára kell gondolnunk. Az emberben visszájára fordult az a törekvés is, amellyel életét akarja valóra váltani. Embertársának szolgálata helyett embertársának kihasználása lett élete céljává. Az önzés vált természetessé számára, és az önzetlen szeretet rendkívülivé lett szemében. Szeretete tárgyát hódító vágyának eszközévé tette. Ha a gyülekezetben ilyen törekvések élnek, akkor fonák és ferde nemzedék lett belőle. Krisztus nélkül a gyülekezetből bármikor fonák és ferde nemzedék válhat. Mint ahogy a pogányok is Isten kegyelméből bármikor színére fordult nemzedékké lehetnek. A gyülekezet tehát csak alázatosan és megtérésre kész szívvel és élettel teheti magáévá az apostol ítéletét pogány környezetéről. Nem kell a keresztyéneknek behunyni szemüket a pogány élet viszszásságai előtt, de azzal az irgalmas szeretettel kell megformálniuk ítéletüket, amelyben nem a megvetés szólalt meg, hanem az elveszetteket kereső szeretet. Az apostol igazságot láttató szavai se töltsék el a gyülekezetet felsőbbrendűségi érzéssel és a pogány élet megvetésével. Sőt, ennek a látásnak birtokában még nagyobb szeretettel kell törekedniük arra, hogy ami az emberiség életében visszájára fordult, ismét a színére kerüljön. Annál is inkább, mert a gyülekezet is érzi múltjában és jelenében a visszás élet nyomorúságát. (15b —16a) A Krisztus által színére fordult élet az, amit a gyülekezetnek képviselnie kell ebben a világban. Ezért mondhatja Pál: „fényletek mint lámpások a világban". A sötétségben fénylő világosság tradicionális képe Isten népe hivatásának és léte értelmének. „A népeknek adtalak világosságul" — vési bele Ézsaiás próféta Izrael népének szívébe küldetését (49,6) „Izrael fény a világnak" — mondja az egyik Ezekiel-midrás. Dániel próféta az értelmesekről állítja azt, hogy fénylenek mint az ég csillagai (Dán 12,3). Jézus a tanítványait teszi a világ világosságává (Ml 5,14). Pál ebbe a sorba állítja bele a gyülekezetet is. Pál, Jézushoz hasonlóan, a világítást nem mint célt tűzi a gyülekezet elé, hanem egyszerűen megállapítja a tényt, hogy lámpásként vannak a világban. Hiba volna ebből önelégülten arra következtetni, hogy a gyülekezet minden körülmények között sötétségben világító lámpás. Mert csak akkor világíthat, hal „megőrzi az élet igéjét". Az ige élő valami. Tehát nem lehet holt múzeumi tárgyként őrizni, hanem élni kell vele, hogy fonák életünket színére fordítsa. Ha az ige elsikkad a gyülekezetben 117