Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 3. Istennek kell engedelmeskednetek! (2,12 — 18)

mindezt a maga javára írja —, hanem az Istennek vele levő ke­gyelme (1 Kor 15,10). Mert az Isten kegyelme nemcsak kezdet, hanem folytatás és befejezés is. Távol áll tehát az apostoltól, hogy a szemi­peiagianizmus vagy a pelagianizmus malmára hajtsa a vizet. Ε sorokban látszólag arra bíztatja Pál a filippieket, hogy a mások­nak végzett szolgálat helyett önző módon csak a saját üdvösségük­kel törődjenek. Pedig csak arról van szó, hogy életükben helyre kell állania az egészséges egyensúlynak. Bármilyen furcsán hangzik is, de éppen a szolgálatban álló keresztyénekkel fordulhat elő, hogy csak a más portája előtt találnak söpörni valót. A filippi gyülekezet is kezdettől fogva részt vállalt az evangélium hirdetésében (1,5), mégis a szeretetben és szolgáló lelkületben fogyatékosak voltak. Úgy tűnik, ellentmondásba keveredünk, ha egyszerre beszélünk a fi­lippiek szolgáló életéről és a szolgáló lelkületben mutatkozó fogya­tékosságukról. Pedig az apostol fogsága helyén működő igehirdetők példája is bizonyítja, hogy önző szempontokat követve is végezheti valaki a szolgálatát (1,15—17). Könnyen lehet, hogy a filippiek a maguk üdvösségét már elintézettnek tekintették, és csak mások üd­vössége körül láttak tennivalót. Az apostol azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a gyülekezet közösségi életében, a tagok egy­más iránt tanúsított magatartásában még sok a kívánnivaló. Ezen a téren még nem aknázták ki az Isten kegyelmében rejlő lehetőségeket. Képmutatássá válik az a missziói buzgalom, amely meg akarja változtatni maga körül a világot, de ugyanakkor nem veszi észre, hogy a világ a gyülekezetben is jelen van. (13) Azt a felszólítást, hogy a gyülekezet félelemmel és reme­géssel vigye véghez a maga üdvösségét, az apostol egy olyan mondat­tal indokolja, amely a felszínes logika szerint teljesen ellene mond az azt megelőző felszólításnak. A következő indoklást tartanánk lo­gikusnak: Vegyétek komolyan az üdvösségeteket, mert az most már rajtatok áll. Ehelyett Pál ezt mondja: Vegyétek komolyan az üdvösségeteket, „meri Isten az., aki munkálja közöttetek mind az akarást, mind a cselekvést jótetszéséért." Sokan erre az igehelyre hivatkoznak, amikor azt akarják bizonygatni, hogy a keresztyén élet titkát csak dialektikusan, egymásnak ellentmondó állításokban lehet kifejezni. Csak az elvont logika állíthatja, hogy az Isten munkája és az ember felelős igyekezete kizárja egymást. De a keresz­tyén élet logikája szerint az egyik a másikból következik. A gyülekeze­tet csak Isten hívhatta életre, és azt az örvendetes ígéretet kapta Urától, hogy ő lesz munkában továbbra is gyülekezetében. „Isten 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom