Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 3. Mit bizonyítanak a jeruzsálemi tanácskozás eredményei? (2,1—10)

nak is erőt adott a pogányokéhoz. Ebből teljesen nyilvánvaló, hogy Pál nem önkényesen, a saját elhatározásából fogott az evangélium hirdetéséhez a nem zsidók között, hanem magától Krisztustól kapta erre a megbízást, ugyanúgy, mint Péter a zsidók között való szolgálatra. Több kutató is megjegyzi, hogy az a párhuzam, amelyet Pál von a saját szolgálata és Péter apostoli tiszte között, önmagát mintegy egyenrangú partnernek tekintve, nem felel meg a jeruzsálemi találkozó idején meglevő erőviszonyoknak, s csupán a később kialakult helyzet visszavetítése egy korábbi időszakba. Érvelésük szerint Pál akkor még Barnabás munkatársa volt, és sem önálló missziói terület, sem látványos sikerek nem jogosították fel arra, hogy magát a pogánymisszió első számú képviselőjének tekintse (E. Haenchen, A. Oepke, H. Schlier). A valóságos erőviszonyokat — állítja G. Schille — a kézfogással megpecsételt egyezség — „mienk a pogányok között, az övék pedig a körülmetéltek között végzendő szolgálat" (2,9c) — tükrözi, amelyben a kétféle misszió nincs Péter és Pál személyéhez kötve. De a meggondolkoztató érvek ellenére sem feledkezhetünk meg arról, amit maga Pál mond: a „tekintélyesek felismerték a nekem adatott kegyelmet". Szavaiból ugyanis kitűnik, hogy a jeruzsálemi vezetők nemcsak munkájának eredményeit nyugtázták, hanem felismerték, s ezzel nyilván el is ismerték (P. Bonnard), az ő különleges, egyedül az ő személyének szóló és Istentől kapott megbízatását is az evangélium ügyének gondozására a pogányok között. Mert amint már 1,15 magyarázatánál is megfigyelhettük, az apostol mindig olyankor beszél a „neki adatott kegyelemről", amikor erre az egyszeri és megismételhetetlen megbízatásra kell emlékeztetnie olvasóit. Ennélfogva nem lehet kizárni, hogy Pál működését már a jeruzsálemi gyűlésen párhuzamba állították Péter apostoléval, aki a Cselekedetek könyve szerint közismerten a legtöbbet tette a jeruzsálemi vezetők közül az evangélium örömhírének terjesztéséért. Miután a „tekintélyesek" köre Pál és társai beszámolója révén tudomást szerzett a pogányok között folyó evangéliumhirdetés önmagukért beszélő eredményeiről, és meggyőződtek Pál apostoli tisztének Isten akaratában gyökerező voltáról, határozatot hoztak a zsidó és pogány származású keresztyénség problémákkal terhes viszonyának rendezése érdekében. Mindenekelőtt kijelentik, hogy 7 97